Pártok lapjaitól a párt lapjáig
Pártok lapjaitól a párt lapjáig
Az 1945-1948 közötti időszak lényegi változást nem eredményezett a nyilvánosság struktúrájában: a pártok országos és regionális, napi- és hetilapok hálózatával rendelkeztek, melyek meghatározott politikai-ideológiai vonalat vittek. A Független Kisgazdapárt lapja volt például a naponként megjelenő Kis Újság (ezen a néven: 1888–1951), a hetilap Demokrácia (1945–1949), a fiataloknak szóló réteglap, a Nemzedék (1946–1947), illetve a párt-gyermeklap, a Manóvilág (1948). Tizennégy napilapja volt az MKP-nak, az SZDP-nek pedig huszonhat hetilapja. A két munkáspárt összesen jóval több lappal rendelkezett, mint a Kisgazdapárt, melyet még a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a Tájékoztatási Minisztérium korlátozásai sújtottak: a kisgazdák helyi szervezetei által benyújtott lapigényeket egyre-másra utasította vissza e két intézmény. Ugyanakkor bizonyos politikai híreket vagy nem is közölhettek a lapok, vagy nem mertek közölni (elsősorban a már 1945-ben kezdődő politikai perekről). Pedig a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja csak annyit mondott a sajtóról: „...a fasiszta jellegű szervezetek feloszlatásával párhuzamosan be kell tiltani sajtójukat”, illetve: „...ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlöletet”. Annak eldöntése azonban, hogy mi minősül népellenes nézetnek, a rendőrség dolga volt: az 1946-ban elfogadott sajtóeljárási törvény úgy rendelkezett, hogy sajtóügyekben nincs szükség vizsgálatra – azonnal nyomozást lehet kezdeni vitás kérdésekben.
A „fordulat” után, az ötvenes években a sajtót a cenzúra a legszigorúbb módon ellenőrizte. Az állampárt hivatalos lapja a Szabad Nép (1942–, 1956-tól Népszabadság) volt: a többi újság (a pártok lapjai jórészt megszűntek) lényegében ennek híreit „ismételgethette” csupán. Az újságok funkciója – Rákosi Mátyás 1948-ban megfogalmazott és hangoztatott véleménye szerint – „... a termelés, az építés és a kulturális forradalom eredményeinek” bemutatása.
Az 1956-os forradalom leverését követően változott a módszer: a hatalom a kommunista párttag újságírókon és szerkesztőkön keresztül irányította a sajtót. A napilapok főszerkesztőinek például havonta tartottak eligazítást a pártközpontban. Az MTI hírmonopóliuma bizonyos témákban megmaradt. A korlátok azonban már nem voltak annyira merevek, mint a megelőző években: a Magyar Szocialista Munkáspárt felső vezetésében meglévő különböző irányzatok harca is biztosított bizonyos mozgásteret az újságírók számára. A hetvenes évektől pedig a „három T” (tiltott, tűrt, támogatott) politikájának köszönhetően csökkent a „tiltott” és nőtt a „tűrt” témák köre. Emiatt fokozatosan színesebb és színesebb lett a magyar sajtó: a Magyar Nemzet, a Heti Világgazdaság (1979–) és a Magyarország (1964–) c. lapokat külön is meg kell említeni. A folyóiratok még nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, mint a napi- vagy a hetilapok: 1983-ig, amikor is leváltották a folyóirat főszerkesztőjét, Kulin Ferencet, a Mozgó Világ (1975–) a hivatalostól eltérő politikai vonalat képviselt. (A folyóiratokat azonban nem csupán így büntették: többek között a Mozgó Világ és História (1979–) egy-egy példányát is bezúzták a nyolcvanas években.) 1988-ban, tízesztendei várakozás után kiadták a független társadalmi, irodalmi és kritikai hetilapot, a Hitelt. A nyolcvanas évek elejétől megjelentek az ún. második nyilvánosság lapjai is: például a Beszélő (1981–1995, 1996-ban újraindítva) vagy a Kisúgó (1981).
1935-től jelenik meg folyamatosan a Vigilia
A Népszava szerkesztősége 1996-ban
