Balinok, keszegek, csíkok
Balinok, keszegek, csíkok
A kecses, de azért izmos testű balinok szintén folyóvízi halak, emellett a nagyobb állóvizekben is előfordulhatnak.
A gyenge sodrású folyókban – de főleg a folyók alsó szakaszain, a „dévérkeszegszinttájon” – találjuk a névadó halakat, a magas, oldalról lapított testű dévérkeszeget, melyek egyes vidékeken a halászok ún. „kenyérhalának” számítanak, méghozzá azért, mert a zsákmány döntő többségét ezek adják.
A bagolykeszegek kisebb-nagyobb csapatokba verődve élnek folyóinkban. Jellegzetesen apróállat-evő halak. Különösen kedvelik a szúnyoglárvákat, alsórendű rákokat, férgeket (pl. Tubifexet).
Márna
Bodorka
Fejes domolykó
A szilvaorrú keszegek onnan kapták találó nevüket, hogy orruk kissé a szilvára emlékeztet. Megnyúlt, áramvonalas testükkel könnyedén mozognak, még az erős sodrású vizekben is.
A szintén áramvonalas testű paducok jellegzetes folyóvízi halak – akad belőlük szép számmal. Hátuk sötétzöld – már-már fekete, oldaluk ezüstös, hát- és farokúszójuk szürke, míg a többi vörös. A nász, az ívás idején a hímek (a tejesek) testén, a mellúszókon kemény tapintású „nászkiütések” vannak.
A folyók gyors sodrású vizében, mély és sóderes részein, főleg a kavicsok között élnek a ceruza vastagságú, alig 10–12 centisre növő kőfúró csíkok, melyeket neveznek még balkáni, törpe csíkoknak is. Számos alfajuk is ismert. Valamennyi védelem alatt áll.
A Felső-Tiszára jellemzőek alacsony vízállásnál a széles homokpadok
Angolna
Az angolnák a Duna közvetítésével, másrészt – 1962 óta – mesterséges telepítéssel jutnak vizeinkbe. Halhatatlan polihisztorunk, Herman Ottó – az 1887-ben megjelent, nagyszerű művében, „A magyar halászat kézikönyve” címűben – részletesen ismerteti ezeket a sokat vándorló, titokzatos életű, a távoli Sargasso-tenger Nares-medencéjében szaporodó halakat. Ennek ellenére sokan szidalmazzák őket, mondván, idegenek vizeinkben. Ezek a botcsinálta „szakértők” nyilván nem ismerik Herman könyvét, amelyben feketén-fehéren leírta, hogy ezek a halak időtlen idők óta őshonosak vizeinken. Még akkor is, ha csak táplálkozni, növekedni jönnek ide, az európai folyó- és állóvizekbe. Megnyúlt testük – már-már kígyó alakúak – háta és részint oldala sötétszürke, hasuk ezüstfehér. A halászok és a horgászok többsége a 70–90 cm testhosszúságú és 1/2–1 kilós példányokat zsákmányolja, jóllehet gyakran akadnak közöttük 1–1,2 m testhosszúságú, 1–3 kilós egyedek is. Nem is beszélve a magyar rekordról, ami 4,15 kg testtömegű volt, és a Balaton vizéből fogták ki 1986-ban. Az angolnák húsa – noha zsíros – pompás ételnek számít, akár főzve vagy füstölve.
Német bucó
Tarka géb
