Karbonátok a paleozoikumtól napjainkig
Karbonátok a paleozoikumtól napjainkig
Egyik leggyakoribb üledékes kőzetünk a mészkő. Nagyrészt tengeri eredetű, de szárazföldi körülmények között is képződik. Gondoljunk csak a barlangokban található cseppkövekre, amelyeket például az Aggteleki-cseppkőbarlangban, vagy a Budai-hegység barlangjaiban csodálhatunk meg. A mésztufa jelenleg is képződik mészkőhegységeink gyors folyású hegyi patakjaiban: a Bükkben például a Szalajka-völgyben, a Mecsekben az Óbányai-völgyben figyelhetjük meg képződését. A mészkő oldásakor a szivárgó vizek Ca- és HCO3-ionokban gazdagodnak. Egy-egy kisebb vízesésnél – a nyomás hirtelen csökkenése miatt – a HCO3-ból eltávozik a szén-dioxid, és kalciumkarbonát válik ki. Ez a mészanyag bekérgezi a behordott faleveleket, ágdarabokat, kavicsokat, és porózus, laza szerkezetű kőzetté válik. Ennek másik neve az édesvízi mészkő, amely a budai Várhegy „sapkáját” is alkotja.
A tengeri eredetű mészkövek rendkívül változatosak. Hazánkban a paleozoikumtól kezdve szinte minden földtörténeti korból találunk rá példákat. Legidősebb ilyen képződményünk a felszínen a Szendrői-hegységben, Rakaca környékén előforduló devon mészkő, amely némileg átkristályosodott. Ugyancsak sok paleozoikumi mészkő van a Bükk hegységben. Ennek északi részén a nagyvisnyói vasúti bevágásban a sok szerves anyagtól sötét, csaknem fekete, lemezes, vékonypados mészkő bukkan ki sok ősmaradvánnyal. Egyedül ebben a kőzetben találtak eddig Magyarországon Trilobita-maradványokat. A legelterjedtebbek azonban a mezozoikumi mészkőféleségek. A Dunántúli-középhegységben a triász és a jura mészkövek megjelenésükben teljesen egyeznek az Alpok hasonló kőzeteivel, hiszen, mint olvashattuk, egy helyről származnak. A triász mészkövek közül az egyik legismertebb az ún. Dachsteini mészkő. Nevét Északi-Mészkőalpok-beli típus-előfordulásáról kapta. Fehéressárga, fehéresszürke színű, tömött, gyakran cukorra emlékeztető szövetű kőzet. Belőle épül fel például a Vác melletti Naszály. A Dachsteini mészkő eredetileg sekélytengerben, egy része hullámveréses övben keletkezett. Ezt bizonyítják a benne sokszor szabad szemmel is látható apró gömböcskék, amelyek gyakran tömegesen fordulnak elő. Ezek az ún. oolitok és onkoidok – amelyek mikroszkóp alatt jól látható koncentrikus szerkezetűek – ritmusos kicsapódással válnak ki általában puhatestűek vázmaradványai, továbbá ásvány- vagy kőzettöredékek köré. Az egyes oolitokat-onkoidokat durvább szemcsés kalcit kötőanyag cementálja össze.
Jura mészköveink jelentős része vörös színű, ami a benne előforduló finoman szétoszlatott Fe3+-ionoknak köszönhető. Gyakran gumós megjelenésűek. Ennek létrejöttét azzal magyarázzák, hogy az üledékképződés sebessége nagyon kicsi volt, sőt a már leülepedett lazább szerkezetű mésziszap gyakran vissza is oldódott. Mivel a jobban megkeményedett részek oldódása nehezebben megy végbe, ez okozza a gumós szerkezet kialakulását. A jura mészkövek általában sok ősmaradványt tartalmazó biogén mészkőfajták; a legismertebb közülük az ammoniteszes mészkő. Ebben tömegesen fordulnak elő a jura időszakban rendkívül nagy számban és változatosságban élt, a mezozoikum végén kihalt ammoniteszek legtöbbször egy síkban felcsavarodott vázai. A legfelső-jura és alsó-kréta finomszemcsés, fehér mészköve, az ún. Biancone nyíltvízi körülmények között keletkezett; ebben csak apró, mikroszkopikus méretű ősmaradványok vannak. Egyes területeken, pl. a Mecsekben Kisújbánya mellett e kőzetben egy-két centiméteres, alig koptatott, ugyancsak mészkő anyagú törmelékeket vehetünk észre. Ezek az intraklasztok, amelyek úgy képződnek, hogy a már félig-meddig megszilárdult mésziszap tenger alatti földrengés, áramlás vagy más ok miatt felszakadozott, majd újra leülepedett.
Dinoszaurusz jobb lábának nyoma a pécsszabolcsi külfejtés szenes aleurolitjából
Mezozoikumi mészköveinkben gyakran találunk kova anyagú tűzkőgumókat. Ezeknek kialakulása során az elpusztult és betemetődött, kovavázú élőlények szerves anyagának elbomlásából ammónium-hidroxid képződik, amely lúgos környezetet hoz létre. Ebben a kova feloldódik és a felsőbb szintek felé vándorol. A felszín közelében a még nem tömörödött mésziszapban a közeg kémhatása savanyúbb, és itt a kova kicsapódik.
Elzárt tengeröblökben, ahol nem alakult ki függőleges cirkuláció a felszín és a tengerfenék között, fekete színű bitumenes mészkő képződik. A tengerben élő elhalt élőlények anyaga ugyanis anaerob körülmények között nem bomlik el, hanem megmarad a mésziszapban. Ez a diagenezis során bitumenszármazékokká alakul, amely sötétre festi a kőzetet. Kalapáccsal megütve ezek a kőzetek jellegzetes záptojás-, azaz kénhidrogén-szagot árasztanak. A nyugodt leülepedési környezet folytán vékonyan rétegzettek, lamináltak. Szép példájuk a Pécs melletti Misina-tető alatt a Kantavári-kőfejtő kőzete.
Eocén mészköveink közül ki kell emelnünk a nummuliteszes mészkövet. A nummulitesz egysejtű létére hatalmasra, akár 8–10 centiméteresre is megnőtt. Jellegzetes, lapos pénzalakú maradványai tömegesen fordulnak elő a Bakony hegység egyes területein (Pénzesgyőr).
A miocén mészkövek többnyire laza szerkezetűek, porózusak. A lajtamészkő Sopron mellett, Fertőrákoson, valamint a Mecsekben fordul elő. Fő tömegét ősmaradványok alkotják, amelyeket kevésbé diagenizálódott típusaiban a cementáló mészanyag szinte alig ragaszt össze. Zebegény környékén meleg sekélyvízi környezetben képződött korallos mészkövek találhatók.
A dolomit elsősorban a Dunántúli-középhegység felső-triász sorozatában a legelterjedtebb. Ridegebb a mészkőnél, a tektonikai hatásokra sűrűn repedezik, helyenként apró, 1–2 cm-es darabokra esik szét. Képződése a tengerekben általában másodlagos folyamatokhoz köthető. A mészkőben a kalcium helyére magnézium lép be, miközben a kőzet átkristályosodik. Ez a folyamat általában elzárt medencékben zajlik, ahol a tenger vizében megnő a magnéziumionok mennyisége. A folyamatot mikroszkóp alatt jól látható, rombusz alakú kristályok megjelenése jelzi. Szárazföldi körülmények között, sekélyvizű, bepárlódó tavakban is megfigyelhetünk dolomitiszap-képződést, jó példák erre Alföldünk egyes tavai.
Ha a mésziszap lerakódása mellett a tengerben jelentősebb mennyiségű agyag is leülepszik, a kőzetté válás során márga képződik. Szintén gyakori kőzetünk; példaként a Sümeg melletti alsó-kréta mészmárgát, vagy a Mecsek hegységi alsó-jura márgát említhetjük. Fiatalabb, felső-eocén korú a Budai-hegységben előforduló márga, amelynek egy része későbbi hidrotermás tevékenység hatására átkovásodott.
