Boldogságos Szűz Mária
Boldogságos Szűz Mária (a Mária név jelentését ® Mirjam): Jézus Krisztus édesanyja. Életéről a következő úsz-i részek szólnak: I. Pál, aki elsőként említi az ÚSz-ben, s így a legkorábbi forrásnak számít, szigorúan krisztológiai összefüggésben szól a ~ról. A Gal 4,4 kk. a megváltás tört.-ét ebben a tömör formában írja le: Isten Fia, akit Isten elküldött, magára vette természetünket („asszonytól született”), és vállalta sorsunkat („alávetette magát a törvénynek”), hogy a törv. uralma alól fölszabadítsa az embert és megajándékozza az istengyermekséggel. Pál tehát azért szól a ~ról, hogy a megváltás valóságát elénk állítsa. – II. A szinoptikusok és az ApCsel 1. (A gyermekségtört.-en kívül.) A szinoptikusok Jézus nyilvános működéséről szólva csak egyetlen találkozását említik anyjával és testvéreivel (® Jézus testvérei), akik Kafarnaumban fölkeresték (Mk 3,31–35). Ekkor Jézus a testi rokonsággal szembeállítja azt a lelki rokonságot, amely az Atya akaratának teljesítésén alapszik (3,34). Ugyanilyen értelemben felel annak az aszonynak is, aki boldognak mondja anyját: azok a boldogok, akik Isten szavát hallgatják és hűségesek maradnak hozzá (Lk 11,27); nem kétséges: a ~t Lukács evangélista e boldogok közé tartozónak tekintette (vö. 2,19), ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy hozzátartozói idegenkedtek Jézusnak nyilvánosság előtti szereplésétől (vö. Mk 3,20 kk. is). Ennek ellenére a ~ és rokonai húsvét után a tanítványok közösségéhez tartoztak (ApCsel 1,14). – 2. A ® gyermekségtörténetek közül Lk tartalmaz több adatot a ~ról. 1,26 szerint a ~ Názáretben élt. Azt, hogy Dávid házából való volt, Lukács evangélista nem állítja (1,27) és a Róm 1,3 és az ApCsel 2,29 kk. sem követeli meg ezt a föltevést (mégis hamarosan magukévá tették a keresztény szerzők: Jusztinosz, Antióchiai Szt. Ignác), hiszen József származott Dávid házából (Mt 1,16; Lk 3,23 kk.; ® Jézus családfája); Izr.-ben egyébként is csak apai ágon számított törv.-esnek a leszármazás. – Az ® eljegyzés után, amely Izr.-ben a férfi és a nő között már törv.-es kapcsolatnak számított, ha nem éltek is még együtt, tehát „még mielőtt egybekeltek volna” (Lk 1,27; Mt 1,18), az angyal hírül adja a ~nak Jézus születését. A születendő fiúról Lk 3 dolgot mond: a) Az ósz-i ígéretekre (Iz 7,14; Mik 4,7; Dán 7,13–14) célozva leszögezi, hogy ki lesz az, aki születik: a Magasságbeli Fia, akinek az Isten odaadja Dávid trónját és aki uralkodni fog Jákob házán mindörökké (Lk 1,30–33). b) Az új életet Isten teremtő Lelke fakasztja, ezért a születendő gyermek Szent lesz és az Isten Fiának fogják hívni. Az öreg Erzsébet terhessége lesz az ígéret hitelességének a jele (1,35–37). c) A ~ számára érthetetlen, hogy jegyessége idején, még mielőtt együtt éltek volna, gyermeke lesz: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” De mert Isten mindent megtehet, meghajlik akarata előtt (1,34.38). – Mt is tanúsítja Jézusnak a Szentlélektől való fogantatását (1,18); Mt fölfogásában e csodálatos születést már Izajás próf. megjövendölte (Iz 7,14), és ezt a nézetet Mt arra alapozza, hogy Jézusban valóban „Velünk az Isten” (1,23 kk.); benne megvalósul, amit Isten Ábrahám, Mózes, Dávid és a próf.-k által ígért a népnek, ti. hogy elvezeti az üdvösségre. Nem utolsósorban ezért írta le az eseményeket Máté épp a Dávid házából való József felől nézve. – A szűzi születés tört.-i és biológiai értelmezése ellen némelyek fölhozzák: – a) A gyermekségtörténetek irodalmi műfajukból következően nagyobbrészt nem tört.-i adatokat tartalmaznak, hanem elbeszélő formában (® Midrás) bemutatják Jézus szerepét az üdvösség szempontjából, és kijelölik helyét az üdvösség tört.-ében. A teol.-i tétel (szűzi születés) a Bibliában valójában csak Iz 7,14-hez fűzött magyarázat. – b) Az antik vallásokban is sok olyan tört. ismeretes, amelyekben istenek embert nemzenek, aki aztán mint istennek fia különleges isteni erővel bír. – c) Az ÚSz (különösen fontos Pál és Mk) azáltal, hogy szűzi születésről sehol másutt nem tud a gyermekségtört.-en kívül, mintha még meg is erősítené ezt a tételt. – d) Az igazi teol.-val ellenkezik annak föltevése, hogy Isten ilyen csodával nyúl bele a természet rendjébe. – Az a) ponthoz meg kell jegyezni: a gyermekségtört.-ből semmi biztosat nem lehet a szűzi születést illetően kikövetkeztetni. A Szűztől való születést Mt és Lk egymástól függetlenül írja le, így tehát olyan hitbeli meggyőződésből eredhet, amelyet az elbeszélések szerzői már készen találtak (lásd azt a magától értetődő természetességet, amellyel Mt szinte mellesleg említi). Ugyanakkor Iz 7,14 eredetileg olyan ígérete az üdvösségnek, amely egy más, a próf.-éhoz közel álló kornak szólt (® Emmánuel), és Jézus korában nem vonatkoztatták a Messiás szűzi születésére. – A b) ponthoz tudnunk kell, hogy olyan vallástört.-i párhuzam, amely megfelelne az Isten Fia Mt és Lk tartalmazta leírásának, nem ismeretes. A szóban forgó elbeszélésekben az asszony mindig az istenséggel való egyesülés következtében fogan, ha ez néha szellemibb megfogalmazást kap is. A Lk 1,35 használta „beborít árnyékával” ugyanaz a kifejezés, mint amely az ÓSz-ben Istennek a szent sátorban való jelenlétére utal. Isten a Lélek által Teremtője a ~ által elfogadott gyermeknek. Általában az isteni eredet magyarázza a gyermek isteni természetét. Ezzel szemben az ÚSz-ben Jézus istenfiúsága, mint az üdvösség szempontjából való jelentősége is teljesen független a szűzi születés csodájától. Végül: ilyen erős hatással aligha lehetett a mitológia az úsz-i igehirdetésre egy olyan korban, amelyben általános volt az elutasító magatartás a ® mítoszokkal szemben. A mítosz hatása annál valószínűtlenebb, mivel a gyermekségtört.-ek magva zsidókeresztény környezetben keletkezett, amelyben a mítosz istenképe (az istenségnek földi nővel való nemi kapcsolata) különösen erős visszatetszést keltett volna. – A c) pontot illetően megjegyzendő: az ÚSz olyan írásokat is felölel, amelyek az igehirdetés tartalma szempontjából nem akarnak teljesek lenni. Mégis, a hallgatásából arra következtethetünk, hogy a szűzi születés kérdése nem a központja az ev.-nak, így anélkül is lehet helyesen hirdetni, hogy a szűzi születés szóba kerülne (Pál). – A d) ponthoz azt kell hozzáfűzni, hogy az ilyen elvi ellenvetésre aligha lehet exegetikai választ adni. De talán megkérdezhető, hogy valójában nem Isten egy különös, az egyéb történésektől minőségileg különböző kinyilatkoztatásának tagadásáról van-e szó, végső fokon egy olyan isteni szónak az el nem fogadásáról, amely az ember számára teljesen új, és merőben lehetetlennek számít. – A szűzi születés körüli vita során kivilágosodott Jézus szűztől születésének teol.-i tartalma: az üdvösség tört.-ében egy új kezdetnek a jele, amely a Szentlélek műve (vö. Ter 1,2), egyszersmind azonban annak kiteljesítése is, amit Isten Izr. tört.-ében végbevitt: amint Isten népe történelmében újra meg újra terméketlen asszony méhéből támasztotta az üdvösség hordozóját, ill. a szabadítót (vö. 17; 1Sám 1; Bír 13), és így kinyilvánította, hogy Ő a tört. ura, most a Jézusban való egészen új kezdet csodájában ez a tört. kiteljesedett, és Isten új kinyilatkoztatást adott magáról, azt ti., hogy „Velünk az Isten”. Istennek ez az új csodája, a szűzi születés ennek a jele, ahogy Pál (Gal 4,4) is a krisztológia és a szoteriológia szolgálatába állítja a szűzi születést. – Továbbá: a gyermekségtört.-ek arról tudósítanak, hogy Jézus Betlehemben született (Mt 1,25 kk.; Lk 2,1–7), aztán beszámolnak az első, Isten támasztotta tanúkról (Mt 2,1–12; Lk 2,8–20), az Egyiptomba menekülésről, ill. a Názáretbe való visszatérésről (Mt 2,13–23), Jézus körülmetéléséről (névadás) és a Templomban való bemutatásáról (Lk 2,21–39), valamint a 12 éves Jézus viselkedéséről Jeruzsálemben (2,40–52). Az ezekről szóló elbeszélések (tört.-iségükre nézve ® gyermekségtörténet) sokat elárulnak a ~ról. Mivel Isten őt egyedülálló módon bevonta az üdvösségtört. folyamatába, ill. eseményeibe, boldognak számít az asszonyok között, és ennek hirdetése soha nem fog elhalni a nemzedékek ajkán (1,42–45). Ugyanakkor a ~ hálás is, aki dicsőíti az Istent (® Magnificat). A ~ azzal, hogy ajkára veszi, az Isten nagy tetteit magasztaló Egyh. szószólójává válik. Ismételten megfogalmazódik Lk-ban (1,34; 2,34 kk.), hogy a ~ emlékezetébe véste a hallott szavakat és szívében el-elgondolkodott rajtuk. Így példaképe azoknak, akik hallgatják az Isten szavát és hűségesen meg is tartják (vö. 11,27 kk.). Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy a kiválasztottság terhet is jelent (1,34; 2,34 kk.). A ~t érinti a hit és a hitetlenség összeütközése is; ő sem érti teljesen a Fiát (2,48.50). Így benne láthatóvá válik a hit szükségessége Isten számunkra érthetetlen tetteivel szemben. – 3. Jn-ban a ~t ott találjuk Jézus nyilvános működésének az elején is, a végén is (2,1–11; 19,25–27); ez különös tiszteletre utal. A ~ elsőként kéri Fiát: segítsen, tegyen csodát. Kérése a földi javak várásának szintjén mozog. Ezért a válasz: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám” (2,4). Mert amit Jézus adni jött, azt halála órájának elérkeztekor, vagyis akkor adta, amikor megdicsőült, azaz meghalt a kereszten. A ® csodát, amit tesz, a hívő ezen ajándéka jelének tekinti (vö. 6,26–71; 11,24–26). A Jn-ban újra meg újra szóba kerülő kérdés a földi üdvösség várásával szemben, amellyel Jézus ismételten szembetalálja magát, a nagyobb ajándék reményének fölébresztése, amely nagyobb ajándék maga Jézus – erre utalnak Jézus jelei. János evangélista szerint azon a változáson, amelyet ez föltételez, elsőként a ~nak kellett átmennie; így – mint Lk-ban – Jn-ban is a ~ minden hit példaképe. S ha a víz borrá változtatása fölfogható az eszkatologikus öröm jeleként, amellyel Jézus meg akarja az embert ajándékozni, akkor 2,1–11-hez valami a Magnificat ujjongó öröméből is hozzákapcsolódik. – A 19,25–27 nehéz kérdéseket vet föl a magyarázónak. Először is értelmezhető a jelenet tört.-ileg: eszerint Jézus haldokolva egymásra bízta a ~t és a szeretett tanítványt. De ha Jn tört.-iségét nem is becsüljük le, nehézséget jelent, hogy a régebbi ev.-ok szólnak ugyan asszonyokról, akik a kereszt alatt álltak, a ~t (= Jézus anyját) azonban nem említik. Katolikus exegéták, akik ennek ellenére is elfogadják a tört.-i magyarázatot, a Ter 3,15; Jn 2,1–11.16; Jel 12 szem előtt tartásával többnyire jelképes értelmet is tulajdonítanak a jelenetnek: Jézus azt az akaratát nyilvánította ki, hogy a ~ a kereszt alatt váljon szellemi anyjává Isten új választott népének. Eléggé elterjedt (főleg az evangélikus exegézisben) az a tisztán jelképes értelmezés, amely szerint a ~ a pogánykeresztény egyh.-zal szemben, amelyet a tanítvány testesít meg, a zsidókereszténységet képviseli; ugyanakkor a pogánykeresztény egyh.-nak a zsidókereszténységben az anyját kell tisztelnie. Csakhogy az ilyen allegorikus értelmezés irodalmi szempontból nem illik bele az összefüggésbe; az is kérdéses, vajon János evangélista környezetében időszerű volt-e ez a tétel. – 4. Jel 12 asszonya elsősorban nem a ~, hanem az ó és az új szövetség népe. Az „égen feltűnő jel” tört.-i helyzetét a Sátán átmeneti uralma alatt állónak mutatja. Ugyanakkor azonban a ~ is, aki a gyermeket szülte (12,5), és ha Lk-ban és Jn-ban az Egyh.-at és a hívőket képviseli is, a látnok szeme előtt egyszersmind az Isten népe jelképeként is megjelenhetett.
