bibliai görög
bibliai görög: az a nyelv, amelyen az ÚSz és a korai gör. bibliafordítások, mindenekelőtt a LXX készült. A ~ nem volt valami különleges nyelv, mint korábban némelyek föltételezték, nem tért el az akkori profán nyelvhasználattól. A koinéhoz v. a hellenista gör.-höz, tehát a hellenizmus korának (Kr. e. 4. sz.–Kr. u. 500) gör. köz- és irodalmi nyelvéhez tartozik. A koiné elnevezés arra a közös nyelvre utal, amelyben a gör. nyelvjárások különbségei ebben az időben kiegyenlítődtek. Alapjának ma legtöbben a más nyelvjárások elemeivel (szókészletében leginkább jón elemekkel) bővült attikai nyelvjárást tekintik. Ez a nyelv Nagy Sándor hadjáratai révén egész K-en elterjedt, és művelődési egységet teremtett, amely egység sokkal tovább fönnmaradt mint a hódítással létrehozott politikai egység. Később a ® hellenizmus és a koiné Rómában és az egész Ny-on is elterjedt, a győztesek átvették a gör. műveltséget. A koiné a klasszikus gör.-nél jóval egyszerűbb volt, ugyanakkor idegen hatásra és befogadóképességéből, hajlékonyságából következően jelentős eltéréseket is mutatott. Alkalmas volt arra, hogy a hellenista kor „nemzetközi” nyelvévé váljon; mint ilyen nagyban hozzájárult a kereszténység terjedéséhez. – A ~öt a koiné külön változatának tekinthetjük, ha az újabb kutatások eredményeit, amelyek szerint a ~ nem tért el jelentősen a hellenizmus korának köznyelvétől, el kell is fogadnunk. A humanizmus korában előtérbe került gör. tanulmányok mindenekelőtt azzal váltak hasznára a szentírástudománynak, hogy újra kiadták a ® Szentírás gör. szövegeit. Ugyanakkor az ÚSz és a LXX nyelve nem tetszett a humanistáknak, akik a klasszikus nyelvet használták, annál kevésbé, mivel a koinét csak a Bibliából és a Biblia hatását mutató ókeresztény iratokból ismerték. A 17. sz.-ban a ~ körül nagy vita kerekedett. Az ún. puristák azt állították, hogy a ~ egybevág a klasszikus gör.-gel, ugyanakkor az ún. hebraisták az eltéréseket egyszerűen hebraizmusoknak minősítették. Az elsősorban protestáns körökben folyó harc a 18. sz.-ban ért véget a hebraisták győzelmével. A 19. sz. első felében fölvetődött a kérdés, hogy milyen szerepet töltött be a ~ a gör. nyelv fejlődésének történetében. Sokan még akkor is különleges szerepet tulajdonítottak a ~nek; a teológusok is azt vallották, hogy a ~ egyedülálló, szt. nyelv (így pl. H. Cremer Szótára 7. kiadásában, 1893). Ugyanakkor a filológusok a klasszikus gör.-gel szemben „zsidós”-nak tekintették, és egyszerűen csak szörnyszülöttet láttak benne. A föliratok és főleg az egyiptomi ® papiruszok fölfedezése és tanulmányozása vezetett el a 19. sz. második felében a koiné igazi szerepének fölismeréséhez. Ezekben a világi nyelvi emlékekben számos olyan szó előfordult, amelyet addig csak a Bibliából lehetett kimutatni; a „bibliai”-nak tekintett szavak száma tehát jelentősen csökkent. Ugyanakkor a filológusok álláspontja is elavult; nem volt szó többé „zsidós” gör. nyelvváltozatról. Megállapították ui., hogy számos szemitizmusnak tartott fordulat már az egyiptomi papiruszokban is megtalálható. Így végül bebizonyosodott, hogy az ÚSz és a LXX nyelve nem egyéb mint a koiné egy változata. Az újabb kutatások némileg módosították azoknak a 19. sz.-i tudósoknak (G. A. Deissmann, A. Thumb, J. H. Moulton) az álláspontját, akik a szemita és a nem-gör. hatást – érthető módon – kisebbítették, a ~ helytelenségeit a koiné sajátosságaiként kezelték és a hellenista kv.-ek vulgarizmusaira vezették vissza. Ma a szakemberek jogosan hivatkoznak arra, hogy bár a gör. Bibliában előforduló szavak zöme csakugyan a koiné szókészletéhez tartozik, ugyanakkor a Biblia szemita sajátosságai közül csak kevésnek található meg a mása a papiruszokban. A ~öt nem lehet egyszerűen a vulgáris gör.-höz számítani, és az egyiptomi papiruszok gör.-ül író szerzőitől sem lehet az irodalmiságot megtagadni; az irodalmi nyelv hatása sokkal nagyobb lehetett, mint ahogy a papiruszok fölfedezése után hitték. – A ~ sajátosságai: föltehető, hogy a sokszor szó szerinti LXX közvetlen szemita hatású; ugyanakkor az ÚSz helyenként arám v. héb. forrásból táplálkozott. Az bizonyos, hogy Jézus szavait arámul örökítették meg, és ezért a szinoptikus ev.-ok szemita színezetűek. Az úsz-i szentírókra is hatott a LXX; a legtöbb úsz-i szerzőnek nem a gör., hanem az arám, sőt a héb. (vö. ® Kumrán) volt az anyanyelve. A szakemberek föltételezik, hogy a beszélt gör. Jézus korára Palsztinában eléggé elterjedt. Így, ha nem is tudatosan, de közrejátszhatott a szerzők kétnyelvűsége is, és a kétnyelvűség hatása – az újabb nyelvészeti kutatások szerint – leginkább a mondattanban, a jelentéstanban és a hangtanban érvényesül, a szóhasználatban sokkal kevésbé. Az ÚSz-ben ezért megkülönböztetik a többé v. kevésbé tudatos hebraizmusokat, a LXX hatásának nyomait, valamint azt a kifejezésmódot és azokat a fordulatokat, amelyek általában az ÓSz hatását tükrözik (találó példákra nézve lásd Lk 1–2), végül azokat az arám sajátosságokat, amelyek a szerző anyanyelvének többnyire nem tudatos hatását mutatják arra a nyelvre, amelyen a szerző írt. Hogy az egyiptomi papiruszokon használt gör.-ben is előfordulnak ún. szemitizmusok, az némelyek szerint az egyiptomi (kopt) nyelv hatásának tulajdonítható; ez a nyelv a gör.-től eltért, a héb.-hez és az arabhoz viszont – épp a mondattanában – hasonlított. (A kérdés vizsgálata még nem tekinthető befejezettnek.) – Abból az egyedi jellegből, amely részint arra vezethető vissza, hogy már maga a koiné is mintegy átmenetet képviselt a klasszikus gör.-ből a modern gör.-be, másrészt viszont a szerző kétnyelvűségének volt a folyománya, könnyen érthető, hogy a ~ben is nagyok az eltérések. Jelentősen eltér a LXX és az ÚSz nyelve; ez utóbbit közvetlenül a héb.-ből fordították, és több évsz.-dal előbb keletkezett mint az ÚSz. Ugyanakkor az úsz-i szentíróknak is megvannak a maguk sajátosságai, ami gör. kifejezéseiket illeti. Lukács pl., akinek csaknem biztos, hogy a gör. volt az anyanyelve, amint ev.-ának kezdősorai és az ApCsel bizonyos helyei tanúsítják, képes volt rá, hogy irodalmi, sőt mondhatni attikai gör. nyelven írjon, de nála is előfordulnak hebraizmusok. Ezek v. a LXX-ra v. a Lukács által használt szemita forrásokra vezethetők vissza, de az is lehet, hogy ev.-a bizonyos részeiben (pl. Jézus születése tört.-ében) Lukács tudatosan iktatta őket szövegébe, hogy helyi színezetet kölcsönözzenek annak. Még jobb a Zsid görögsége, bár itt is kimutatható a LXX hatása. Nagyjából egyforma Jak és az 1Pét nyelve. Mt nyelvhasználata kiegyensúlyozott, ugyanakkor erősebb szemita hatásra vall. Mk elevenebb, „népszerűbb”. Jóllehet János görögsége (a Jel kivételével) nem hibás, mégsem vall igazi gör. nyelvérzékre. Pál, aki diaszporában született s minden bizonnyal gyermekkora óta tudott gör.-ül, lendületesen és árnyaltan fogalmazott, és sokkal jobban ismerte a gör. nyelv kifejező erejét, mint János; ennek ellenére helyenként érződik, hogy nem született gör.-nek.
