istentisztelet

Full text search

istentisztelet: A megfelelő 2 héb. tő (bd és srt) Istenre utal tárgyként és célként. Először is a. m. ’Istennek szolgálni’ a szó legtágabb értelmében. Az ÓSz-ben nagyon gyakran találkozunk vele: „a nép az Úrnak szolgált” (Bír 2,7); „ne szolgáljatok másnak, csak neki” (= az Úrnak; 1Sám 7,3); „Szolgáljatok az Úrnak félelemmel” (Zsolt 2,11); „örömmel szolgáljatok neki” (= az Úrnak; 100,2); az igaz Istent szolgálja, az ő szolgája, a gonosz nem szolgál neki (Mal 3,18; vö. Jób 21,15; 1Krón 28,9 stb.); „Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj” (Mt 4,10; Lk 4,8; vö. MTörv 6,13). Innen érthető, hogy a próf.-k már a fogság előtt is küzdöttek a külsőségessé vált, pusztán rituális, de ® istenfélelemmel nem párosult ~ ellen. Így minden igazán vallásos embert megillethetett az ® Isten szolgája elnevezés (Lev 25,55; Iz 54,17; 65,9; Zsolt 31,17; 69,18.37 stb.), de leginkább mégis Isten választottaira vonatkozott, elsősorban Mózesre (Józs 1,2.7.13 stb.), Dávidra (Zsolt 89,4.21 stb.), a próf.-kra (2Kir 9,7; Jer 7,25 stb.), főképpen pedig Deutero-Izajásra. Az ÚSz-ben a gör. latreuein egyszerűen a. m. ’(Istent) szolgálni’ (Lk 1,74; 2,37; ApCsel 24,14; 26,7; 27,23; Fil 3,3). „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is” (Mt 6,24; Lk 16,13: itt a profán duleuein ige áll). A kultikus terminusok szellemi tartalommal telítődhetnek: Pál ap. szt. szolgálatnak (leiturgia) tekinti a hívők hitének szolgálatát, az igehirdetést (Fil 2,17; vö. Róm 1,9; 15,16), és a 12,1 figyelmezteti a hívőket: „Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, ez legyen szellemetek hódolata.” 1Pét 2,5 szerint is: a hívőknek „szent papsággá” kell lenniük, hogy lelki áldozatokat mutassanak be. Ugyanígy gyakorlati istenszolgálatot kíván Jak 1,26 kk. is. Az ~ ellentéte a ® bálványimádás (1Kor 5,10 kk.; 6,9; Jel 22,15). – Szorosabb értelemben véve az Isten szolgálata a nép nevében és rendszerint a nép jelenlétében erre hivatalból hivatott személyek közreműködésével végbemenő ~et jelent. Az ÓSz-ben rendszerint az ® áldozat a középpont, s ekkor az Isten szolgálata, ill. az ~ azonos a ® kultusszal, az ~ (későbbi) áldozat nélküli formáitól eltérően. A papok hivatásuk szerint Jahve (az Úr) szolgái (Jo 1,13; 2,17; Zsolt 134,1; 135,1). Az ~i cselekmények központjául és Isten jelenlétének jelképéül a ® láda szolgált, amely Kánaán elfoglalása után hosszú ideig Silóban volt. A törzsi szövetség teokratikus berendezkedésének megfelelően a népi összejövetelek is egyfajta ~nek (= Isten színe előtti szövetségi ünnepnek) számítottak, akár Szichemben tartották (Józs 24), akár Gilgalban (1Sám 11,14). Azután, hogy Dávid Jeruzsálemet fővárossá tette és előkészítette a templomépítést, Sion lett az ~ek szt. helye, amelyekre főleg az ünnepek alkalmával nagy tömegek gyűltek egybe. Mindamellett a kései krónikás leírást nem szabad a korai királyság idejében szokásban volt ~ek hiteles bemutatásának tekinteni. Az azonban nagyon vsz., hogy kezdettől fogva hozzátartozott az áldozattal egybekötött ~hez a kérő- és a hálaadó ima, valamint a dicsőítés. Ehhez járult föltehetően nagyon hamar az üdvösségtört. nagy eseményeinek, Jahve tetteinek elbeszélése és megjelenítése; ez tudatos és éles szembefordulást jelentett a kánaániak természeti ünnepeivel, és határozottan kérügmatikus és hitvalló jelleget adott az ~nek. Gyakorlati szempontból fontos föladata volt még az ~nek a szövetségi kötelezettségek számontartása, ill. emlékezetbe idézése áldás és átok kilátásba helyezésével. A rituális tisztátalanságon kívül különféle erkölcsi-társadalmi vétségek is kizártak az ~ből („bevonulási szertartás”: Zsolt 15 és 24). Ha az ~ külső cselekményeit és formáit szorosabb értelemben véve liturgiának nevezzük, akkor bizonyos ünnepek alkalmával, amelyek mindig az öröm napjai voltak, a kultikus körtáncok is hozzátartoztak a liturgiához (Bír 21,21; 2Sám 6,14; Zsolt 150,4). A nép nagyobb tömegeinek részvétele nélkül lezajló, áldozattal egybekötött, mindennapi ~re a 2Kir 3,20 és 16,15 alapján következtethetünk. – Föltehető, hogy a Templomnál tartott hivatalos ~en kívül a népnek vidéken is voltak különféle magánjellegű ~ei. A Kir és a próf.-k kv.-ei az ilyen ® magaslati kultuszt eltévelyedésnek és bálványimádásnak bélyegezték. De mivel eleinte a nemzeti Istennek, Jahvénak tiszteletére szolgált, ezért papok és leviták is közreműködtek benne (2Kir 23,8 kk.). Mivel a szinkretista rítusnak és a kisiklásnak a veszélye igen nagy volt, Hiszkija és Jozija királyok mindent megtettek azért, hogy a kultuszt Jeruzsálemben központosítsák. – A babilóniai fogság teljesen új helyzetet teremtett. Idegen földön áldozatot nem lehetett bemutatni, és a Sionról szóló öröménekek is elnémultak (Zsolt 137), ugyanakkor a nép sokkal inkább rászorult az összetartásra, a tanításra és a vigaszra, mint valaha. Ezért a fogság idején a próf.-k és papok rendszeres összejöveteleket szerveztek, kérő és bűnbánati ~ekkel egybekötve (Ezd 8,21.23), mégpedig szombatonként és nemzeti emléknapokon. Így kialakultak az áldozat nélküli ~ek. Az áldozatok a 2. Templom fölépülése után újra szokásba jöttek hagyományos formájukban (vö. Ez 20,40 kk.; Ezd 3,3; 7,17–8,35; 9,5 stb.); ugyanakkor a Törv. fölolvasása és magyarázata is egyre nagyobb jelentőségűvé vált (Neh 8,3 kk.; 9,3), és a próf.-k kv.-eit is fölolvasták. A nép hivatalos részvétele is egyre fokozódott. A Krón részletesen leírja a zsoltározásokat és a hangszeres kíséretet. A közösség amennel, allelujával v. rövid responsoriumokkal válaszolt, pl. „Szeretete örökké megmarad” v. „irgalma örökké tart” (1Krón 16,34.41; Zsolt 118; 136). Az ima-~ dicsőítést v. áldást és bűnvallomást foglalt magában (vö. Ezd 9,6–15; Neh 1,4–11; 9,5–37; Dán 9,4–19; Bár 1,15–3,8), és az áldozat mellett egyre népszerűbbé vált. Naponta 3-szor fordultak Istenhez (Zsolt 55,18; Dán 6,11). Mint Dán 6,11 mutatja, a vallásos zsidók otthon is ragaszkodtak az ® ima időpontjaihoz (reggel, délben, este). Végül közösen is tartottak a zsinagógákban ~et Törv.-magyarázattal egybekötve. Hogy a ® zsinagóga intézménye mikor alakult ki, azt pontosan nem tudjuk, de föltehetően a fogság után. A fejlődés folyamán az áldozat fogalma egyre inkább spiritualizálódott; az előírások mindaddig szokásban maradtak ugyan (Sir 35,7), míg a Templom fennállt, de a bölcsességi irodalom és a törv.-tudók működésének virágkorában a jó tettek, a Törv.-hez való hűség és a felebarát szeretete fontosabb lett az áldozatbemutatásnál (Zsolt 51,18 kk.; Péld 21,3; Tób 4,11; Sir 3,3.14.30; 35,1–4). – A próf.-k tanítása még sokáig hatott, így érthető, hogy Jézus korában a Templomot is elsősorban az imádság házának tekintették (Mk 11,17, Iz 56,7 nyomán; Lk 2,37; 18,10). A zsinagógai ~, amely a kereszténység utáni zsidóság körében tovább fejlődött, a régi szokásnak megfelelően főleg imádságból, zsoltározásból, az Írás fölolvasásából és magyarázatából, valamint prédikációból állott (vö. Lk 4,15–31.44; ApCsel 13,5.14 kk.; 17,1 kk. 10.17; 18,4.19). Az első zsidókeresztények Jézus és az ap.-ok példája (2,46; 3,1; 5,20 kk. 25.42) szerint még részt vettek a zsinagógai ~eken, de az üldöztetés és a hitből fakadó új kultusz saját ~i formát kívánt (2,42; 13,2), amelynek középpontjában a ® kenyértörés megünneplése állt (1Kor 10,16; 11,20–26). A kenyértörést eleinte magánházaknál tartották, és a zsidó hagyomány szerint himnuszok éneklése, imádság, tanítás és szentírás-magyarázat tartozott hozzá. Ugyanakkor szakítottak a szombat megtartásával és az ® Úr napjára tették át az ünnepet, az ~et, a kenyértörést (ApCsel 20,7; 1Kor 16,2).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi