Gyehenna
Gyehenna A Hinnóm-völgy g. nevének magyaros formája. (Ah. gé-hiinóm, arám géhinnám g. átírásban: geena.) Ezt a völgyet a B hol »Benn-Hinnóm völgye« (Józs 15,8; 2Kir 23,10; 2Krón 28,3; Jer 7,31), hol »Hinnóm völgye« (Józs 18,16; Neh 11,30), hol meg egyszerűen »a völgy« (Jer 2,23) néven említi. A Hinnóm-völgy a hegyen épült Jeruzsálemet NY-ról és D-ről karéjosan övező köves, patak nélküli, arab nevén Vádi er-Rabábi. Valamikor ez volt a határ Júda és Benjámin törzsi birtoka között (Józs 15,8; 18,16).
A Hinnóm-völgyben volt az a bizonyos TÓFET nevű hely, ahol Izráel fiai (még Aház és Manassé júdiai királyok is!) gyermekáldozatot mutattak be a MOLOKnak (2Krón 28,3; 33,6; Jer 32,35). E szörnyű bálványkultuszt Jósiás felszámolta ugyan (2Kir 23,10), de Júda utolsó évtizedeiben újra találkozunk vele (Ez 20,31). Ezért hirdette meg Jeremiás az Úr ítéletét Tófet fölött: a Ben-Hinnóm völgye öldöklés völgyévé lesz és temetővé, annyi halottal, hogy nem győzik őket elföldelni. A temetetlen halottak a keselyűk és hiénák martalékává lesznek, a régen eltemetettek felbolygatott maradványai pedig trágyává (Jer 7,31-8,3; 19). A Hinnóm-völgy ezekben a próféciákban Isten történelmi ítéletének helye, a júdiaiak és jeruzsálemiek tömegsírja - de csak addig, míg majd egyszer a »Hulla-völgy« (vagy »Hamu-völgy«) ismét az Úrnak szentelt hellyé lesz (Jer 31,40).
A végítélet helyenként először (Trito-) Ézsaiásnál szerepel a Hinnóm völgye. (Bár a völgy neve nincs említve, a szövegösszefüggésből és a Jer 7-8-cal való párhuzamból magától értődik az azonosítás.) Az Ézs 66,24 szerint a megdicsőült Jeruzsálem falain kívül ott hevernek majd a hitehagyottak temetetlen tetemei: olthatatlan tűz emészti őket és el nem pusztuló férgek (vö. Mk 9,43-8). Mindkét kép azt fejezi ki, hogy ezeknek a halottaknak sohasem lesz nyugalmuk.
A gyehenna fogalmának további alakulását az INTERTESTAMENTÁLIS KOR irodalmában lehet nyomon követni. E kor APOKALIPTIKÁja élénk színekkel ecsetelte a gyehenna borzalmait, hangsúlyozva, hogy azokban nem az élettelen csontoknak, hanem a SEOL-ban »élő«, ill. a kárhozatra »felébresztett« valóságos embereknek lesz részük, földi életükben elkövetett bűneik miatt (ld. Dán 12,2). A gyehenna fogalma egyre inkább összeolvadt a Seol, ill. a POKOL fogalmával. S mivel a gyehenna fő jellemzője a tűz, a Seolé pedig a sötétség, különféle spekulációk születtek a lángok nélkül égő tűzről. Az örök kárhozat túlvilági helyét a TALMUD úgy kapcsolta össze a Hinnóm-völggyel, hogy azt tanította: ebből a völgyből nyílik a pokol kapuja - ott, ahol két pálmafa között füst gomolyog föl a földből.
Az ÚSZ-ben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli. A gyehenna képét az ÚSZ nem színezi tovább, egyszerűen adottnak veszi a korábban kialakult képzeteket: az olthatatlan tüzet és az el nem pusztuló férgeket (Mk 9,43-48; vö. Mt 13,42.50; 18,8; 25,41; Júd 7; Jel 19,20; 20,10.14-15; 21,8), valamint a Seol sötétségét (Mt 8,12; 22,13; 25,30; vö. 2Pt 2,17; Júd 13). Jézus a bűnnel megalkuvóknak (Mt 5,29-30; 18,9; Mk 9,43.45.47), a bizonyságtételre gyáva tanítványoknak (Mt 10,28; Lk 12,5) és az erőszakos, önigaz embereknek (Mt 5,22; 23,15.33) ítéleteként említi a gyehennát. Jakab a nyelv bűneivel kapcsolatba hozza szóba (Jak 3,6). (Ld. még POKOL, SEOL)
HI
