VI. Henrik
VI. Henrik – angol király (sz. 1421, uralk. 1422–1471), másképp Henry of Windsor, V. Henrik fia, Shakespeare azonos című, háromrészes krónikás színművének fontos, de nem központi alakja. Úgyszólván csecsemőként koronázták királlyá; nagykorúságáig nagybátyja, Gloster2 herceg volt a gyámja, míg a francia régens tisztét másik nagybátyja, Bedford látta el. Az ő uralma alatt lobbant fel újra a rég lappangó ellentét a York-ház és az ő dinasztiája, a Lancasterek között; a nemesi frakciók egyre elvadultabb torzsalkodását a kegyes lelkületű, jámbor ifjú király keserű tehetetlenséggel nézte. Számító híve, Suffolk1 az Anjou-házból való Margit hercegnővel házasította össze ~t, s egyben a királyné kedvese és kegyence is lett, míg riválisai el nem tették láb alól. ~ oldalági rokona, York3 hamarosan trónkövetelőként lépett fel, és Warwick2 segítségével előbb rákényszerítette a gyenge királyt, hogy saját fia, Edwárd2 herceg helyett őt jelölje ki utódjául, majd esküjét megszegve hamarosan haddal vonult ellene. A királyné leverte a trónkövetelő seregét, s őt magát megölte, Warwick azonban elfoglalta Londont s York legidősebb fiát koronáztatta meg IV. Edwárd néven. Hívei Skóciába menekítették ~t, de ő hamarosan Edwárd fogságába esett, aki a Towerba záratta. Ekkor Warwick váratlanul korábbi pártfogoltja ellen fordult, s kiszabadítva ~t, visszahelyezte a trónra, ám a bitorló hamarosan felülkerekedett. Elfogta az ifjú Edwárd herceget, s anyja szeme láttára felkoncoltatta, öccse, Gloster3 herceg (a későbbi III. Richárd) pedig az ismét börtönbe zárt ~kel végzett. – A valójában fogyatékos elméjű ~ viszontagságos fél évszázadot töltött a trónon s a földi létben, miközben gyámok, majd a királyné és kegyencei uralkodtak helyette. E fél század folyamán lett semmivé a mű, amelyet kiváló apja egy kurta évtized alatt épített: elveszett Anglia minden franciaországi hódítása, maga az ország pedig anarchiába és káoszba hullt. A darab ~e egyébként nem gyengeelméjű, csak tehetetlenül sodródik az eseményekkel. A szerző s a néző rokonszenve gyakran az ő oldalán áll; ám Shakespeare érzékelteti, hogy noha hősének sok vonása, jámborsága, megértő jósága, szelíd méltósága díszére válna bármely magánembernek, az országra nézve e tulajdonságok végzetesek egy királyban, akitől a történelmi helyzet erélyt, sőt kíméletlenséget követelne. Tudja és érzi ezt ~ is, ezért teher neki a korona, s ezért irigyli őszintén a gondtalan pásztorembert. Tragédiája, hogy sorsa olyan polcra ültette, ahol képtelen megfelelni feladatának, de nem is menekülhet előle. 
[A3]
)
[A3]
