aratómunkás
aratómunkás: mezőgazdasági bérmunkás, → mezei munkás, aki a nyári idényben a szálas gabona betakarításának kézi erővel való elvégzésére szegődik. Egyéb elnevezése: aratórészes, részesarató, régen karikarészes. Az aratás a legfontosabb, legsürgetőbb és egyik legnehezebb mezőgazdasági munka. Kis földű (jobbágy-) parasztok családi keretben vagy rokoni, baráti segítséggel → kalákában maguk is learathattak, de már nagyobb gabonaföldre aratómunkásokat fogadtak. Idegenben végzett rendszeres aratásra már a 17. sz.-tól vannak adataink. A jó minőségű búzatermő területekre aratás idején tömegével jöttek lazább vagy szorosabb munkaszervezeti formába tömörülve az aratók. Nemcsak a szegényebb rétegből, hanem pl. az É-mo.-i területekről, ahol elsősorban rozstermelés folyt, a jobb módú gazdák családjaiból is elküldtek nyaranként 1–1 aratópárt, mert csak így tudták megszerezni a búzalisztet, az évi „kalácsnak valót”. Közismertek voltak a szlovák, ukrán aratómunkások, akik leginkább rokoni-baráti szervezésben vállalták az aratást. Az aratómunkások tábora mindjobban felduzzadt, a századfordulón már százezrekre tehető a számuk. Időközben elterjedt az → aratógazdák vezetésével működő → aratóbandák felfogadása, így a munka gyorsabb, eredményesebb volt, az ügyintézés is könnyebbé vált. Az aratómunkás tipikus idénymunkás, sok esetben egyúttal → vándormunkás is, mert a gabonaéréstől és a betakarítástól függően országszerte valóságos zónarendszerek alakultak ki. Korábban 6, utóbb mindössze 3–4 hétig tartott maga az aratás, sőt lerövidülhetett 2–3 hétre is. Az aratómunkások általában kézi cséplést (→ csép), néha → nyomtatást is vállaltak, ezek a feudalizmus időszakában a → zsellérek, a mostohább éghajlatú területekről jövő jobbágyok a kapitalizmus idején pedig általában az → agrárproletárok (kisebb részben a félproletárok, sőt egyéb munkások) sorai közül kerültek ki, akik megfelelő termés híján igyekeztek a télirevalót így megkeresni. Épp ezért is az aratás a legtipikusabb → részesmunka, és maga az aratómunkás is részesmunkásként a legismertebb. [Ettől függetlenül, esetenként átaljában (→ átaljás munka) vagy napszámban (→ napszámosmunka) is dolgozhattak.] Az aratás mindkét nembeli felnőtt munkásnak biztosíthatott kereseti lehetőséget, sarlós aratás idején több nő, a kaszás betakarítás elterjedése óta pedig némileg több férfi számára. Bár időközben a munkamód sokat változott (pl. amikor sarlóval a nők arattak, a férfiak végezték a mellékmunkákat, kaszával épp fordítva), mégis mindkét korszakban a férfiak kereshettek csak egész részt, a nők 1/2, 3/4 részt kaptak. A fő- és mellékmunkákat megosztották egymás között, esetenként a kaszások is segítettek marokszedő társaiknak. – A munkaadó korábban élelmezte is aratóit, levonva a terményrészből vagy pénzből a kiadásait, később inkább → kommenciót adtak, esetleg az aratók saját kosztjukon éltek. A 19. sz. végétől az aratás elnyeréséért sok mellékmunkát is kellett vállalniuk az aratómunkásoknak. A kizsákmányolás fokozódásával → aratósztrájkok robbantak ki, növekedett az → agrárpártok, baloldali szervezetek hatása és befolyása, vidéken a → kubikosok mellett épp az aratómunkások voltak a századforduló → agrármozgalmainak legharcosabb tagjai. (→ még: aratódal) – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle. 1961); A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914 (szerk. Szabó István, I–II., Bp., 1965).
Katona Imre
