népszokások költészete
népszokások költészete: a népköltészetnek azok az alkotásai, amelyek valamely → népszokáshoz, ill. annak egyes → rítusaihoz fűződnek (rítusének). A szorosabban vett népszokások költészete csak a szokásokhoz kapcsolódva hangzik el, a népköltészet más alkotásai azonban szokásokhoz fűződve s attól függetlenül is megtalálhatók; táncdalok, szerelmi tárgyú lírai dalok pl. lehetnek a lakodalmi szokások költészetének részei, de attól függetlenül is élhetnek. – A népszokások költészete egyik összetevőjét a → szokásmagyarázó mondák képezik, amelyek a szokás keretében előadásra is kerülhetnek, máskor azonban csak a szokást gyakorlók ismerik. A másik összetevőt a szokás során elhangzó költői alkotások képezik, Marót Károly mondott rítusnak nevezte ezeket. Az esztétikai funkció mellett gyakran más funkciójuk is van: → termékenységvarázslás, → gonoszűzés, gyógyítás (→ népi gyógyászat), oktatás stb. Tartalmi-formai változatosságuk jelentős. Felépítésük gyakran a → ráolvasásokéhoz hasonló, a rituális költészet néha az egész közösség számára szóló kollektív varázsszöveg. Ilyenkor itt is megtalálható az epikus bevezetés, a jókívánságok, melyek óhajtás vagy parancs formájában szólalnak meg, majd adománykérő formulák következnek. – A → naptári ünnepekhez fűződő népszokások költészete állhat pl. → szerencsekívánó mondókákból, tulajdonképpeni rítusénekekből (→ regösének, → Szent Iván-i ének, → villőzés stb.), énekelt vagy elmondott, verses vagy prózai rigmusokból, → köszöntőkből, párbeszédes → veszekedőkből, többszereplős → dramatikus játékokból, folklorizálódott egyházi énekekből stb. – Külön jelentős egységet képez a → lakodalom költészete és a halálhoz, temetéshez fűződő költészet, továbbá egyes közös munkaalkalmakhoz fűződő népszokások költészete (→ aratódalok, a disznóöléssel kapcsolatos → nyársdugás szövegei stb.). Különösen figyelemre méltóak a tulajdonképpeni rítusénekek szövegei, dallamai. Minthogy ezek többnyire varázsénekek, hatásosságukhoz éppúgy, mint a ráolvasásoknál, hozzátartozik a szó szerinti átadás és ismétlés, éppen ezért néha igen archaikus mozzanatokat, mitologikus vonásokat is megőriztek, melyeket ma már alig értenek, de még szépnek találnak. Ugyancsak archaikus formai-tartalmi-verselési mozzanatokra bukkantunk a kötetlen → siratóénekekben is (→ még: halott búcsúztatása, → virrasztóének). – Irod. Marót Károly: Rítus és ünnep (Ethn., 1940); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Jeles napok (A Magyar Népzene Tára, II., III. A–B. 1953; Lakodalom, IV., 1955–56: Párosítók, 1959; V., Siratók, 1966); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (Bp., 1974).
Dömötör Tekla
