szenteltvíz
szenteltvíz: a magyar népi hitvilág egyik legáltalánosabb → gyógyító, gonoszűző (→ gonoszűzés), → rontást megelőző szerepe volt. A vele való behintés vagy önálló eljárás, vagy különböző → mágikus eljárások kísérője. → Mágikus tárgy jellegét szentelt voltának (→ szentelmények) és hasonló funkciójú egyházi használatának köszönheti. Európa minden r. k. népének hitvilágában hasonló szerepe volt. Használata végigkísérte a növénytermesztés és állattenyésztés minden fontos mozzanatát (pl. behintették vele elléskor a borjút, csikót, kikeléskor a kiskacsát, tyúkültetéskor a fészket, vetés előtt a magot stb.), sokféle házimunkát (pl. kovászoláskor a kovászt vagy a teknőt hintették be), és az emberi élet fontos eseményeit (pl. az újszülött bölcsőjét minden este beszentelték). Azokon a napokon, amikor a rontás veszélyétől különösen tartottak, behintették az istállót, a szoba négy sarkát stb. Általános hit volt, hogy szentelt volta miatt a → boszorkányt elűzi, sőt az nem is tarthat a portáján szenteltvizet. Hatásosnak tartották visszajáró halott elűzésére is (→ lélek). Gyógyító használata igen változatos; elvileg minden betegségre jónak tartották, de inkább csak más gyógyszerek mellett alkalmazták a vele való behintést (pl. → ijedtség vagy → szemverés esetén; rándulás esetén szenteltvízzel behintett jegykendővel kötötték be a gyereket). Testi-lelki megtisztulás céljából bizonyos ünnepnapokon ittak is belőle. Mindezzel ellentétben a ref. községekben közmondásos volt a szenteltvíz hatástalan volta: „Se nem árt, se nem használ, mint a szenteltvíz!”, „Annyit ér, mint a körösi szenteltvíz.” – Irod. Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943).
Pócs Éva
