A nyelvpolitika szempontjai

Full text search

A nyelvpolitika szempontjai
A nyelveket a „külső” szempontból demográfiai, földrajzi, történeti és társadalmi-funkcionális szempontok szerint lehet megítélni. Az anyanyelvi beszélők száma jelenti a demográfiai (népességi) szempontot, amelynek alapján beszélhetünk nagy, közepes és kis nyelvekről. Van olyan nyelv, amelyet már csak néhány személy ismer és beszél, a tíz legnagyobb nyelven (kínai, angol, hindi, spanyol, arab, bengáli, portugál, indonéz, japán, orosz) viszont több mint két és félmilliárdnyian beszélnek; vagyis az emberiségnek több mint fele. Az anyanyelvi beszélők számának kritikus csökkenése a nyelv kihalásához, nyelvcseréhez vezet. Nyelvpolitikai jelentősége van annak, hogy egy országon belül milyen arányban beszélnek egyes nyelveket. A kevesek által beszélt nyelvek helyzete alapvetően más, mint a sokak által beszélt nyelveké.
A földrajzi szempontú megítélésnél figyelembe kell venni, hogy az adott nyelvet mekkora területen beszélik; és azt, hogy mennyire kompakt (tömör, sűrű, zárt) a lakosság. Ha egy nyelvet diaszpórában (szétszórtan) beszélnek, az gyengíti, ha nagyobb és összefüggő területen beszélnek, az erősíti az adott nyelv politikai helyzetét.
A történeti szempont a nyelv régiségére, hagyományára, kultúrájára utal. Itt a régi és az új írásbeliségű, illetve az írásbeliséggel még nem rendelkező nyelvek állnak szemben egymással. Az írásbeliség a kultúra hagyományozásának új módja, amely egyúttal a nyelvi norma rögzüléséhez (kodifikációjához) is vezet.
A társadalmi vagy funkcionális szempont pedig arra utal, hogy az adott nyelv mennyire alkalmas ellátni funkcióját. Lényegében ettől függ az adott nyelv presztízse. Minimális funkciópotenciálú nyelvek azok, amelyeket csak a családi kommunikációban lehet használni; a modern nyelvek azonban minden magán és nyilvános helyzetben használhatók.
Talán nyilvánvaló, hogy mind a négy szempontot lehet manipulálni (statisztikai adatokat, nyelvtörténetet eltorzítani, lakosságcserével egy etnikum zártságát felhígítani, az anyanyelvhasználat körét a magánéletre korlátozni stb.). Ezek politikai beavatkozások egy nyelv életébe.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi