Nyelvi politikai jelenségek az államszervezésig
Nyelvi politikai jelenségek az államszervezésig
Magyar államnyelvről elméletileg 1844-ig, gyakorlatilag 1867-ig nem beszélhetünk. A több ezer éves magyar nyelv tehát egészen a múlt század közepéig nem, vagy csak korlátozottan szolgált államnyelvként. Mi volt helyette? A magyarság és így a magyar nyelv múltja homályba vész; de a nyelvészeti, régészeti, történeti emlékekkel megvilágítható időszakban, vagyis az elmúlt kétezer évben többnyire nyomon követhető. Erre az időszakra szinte végig rányomja bélyegét a többnyelvűség és a társadalom nyelvi megosztottsága.
Az 5. és a 10. század között a magyarok, illetve a magyarok egy része a Kazár Birodalomban élt, egy rétege kereskedelemmel is foglalkozva messze földet bejárt; ez volt tehát a ma ismert első (még ha nem is önálló) államiság a magyar nyelv életében. Ebben az időszakban, ilyen szimbiózisban a magyar és csuvasos török (kazár) érintkezés a kétnyelvűség állapotát jelenthette. Nem tudjuk, hogy a magyar nyelvnek ekkor milyen volt a használati köre. A legvalószínűbb azonban az, hogy – mint ez ma is megfigyelhető afrikai „karavánnyelvek” esetében – a magyar nyelv vagy a csuvasos török nyelv, illetve esetleg más nyelv(változat) egyfajta közvetítő nyelvet, (lingua francát) alkotott. Nyelvcserés jelenségek is lejátszódhattak. A 896-os honfoglalásban a magyar mellett török törzsek is részt vettek. Szükség volt tehát valamilyen kommunikációs közvetítő nyelvre; illetve vagy a magyarok beszéltek törökül is, vagy a törökök magyarul. A „kettős honfoglalás” (László Gyula elmélete bizánci és honfoglalás előtti Karoling-oklevelek stb. alapján) szerint ekkor már voltak magyarok (onugorok) a Kárpát-medencében, az első honfoglalás (670) idejéből. Ezek az onugorok egy másfajta (korábbi? nem törökös?) magyar nyelvet beszélhettek; mint nyilvánvalóan a Magna Hungariában maradt, Julianus barát által 1235-ben megtalált keleti magyarok is.
Géza fejedelem és Szent István udvarában valóságos nyelvi kavalkád létezhetett; tolmácsok sora segítette a kancellária munkáját; s a latin nyelv vált az írásbeliség és más nyelveken beszélők kommunikációs kapcsolatává.
Nyelvpolitikai gondolat Szent István Intelmében
Szent István király fiához intézett Intelmeinek a 6. fejezetében található az első (latinul) lejegyzett, jogi szabályozást is jelentő nyelvpolitikai gondolat: „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” (Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977. 509.)
Szent István király fiához intézett Intelmeinek a 6. fejezetében található az első (latinul) lejegyzett, jogi szabályozást is jelentő nyelvpolitikai gondolat: „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” (Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977. 509.)
