A nyelvjárások nyelvünk területi kötöttségű, táji változatai, viszonylag önálló részrendszerei. Nagy múltú történelmi képződmények, a nyelvi differenciálódás termékei; sorsuk alakulásába nyelven belüli és kívüli okok egyaránt beleszóltak.
Már az uralisztika, a különböző fokú alapnyelvek kutatói megjegyzik, hogy a finnugor, ugor együttélés korában a nagy területen szétszóródott népesség nyelvében természetes módon alakulhattak ki hangtani, alaktani, szótani különbségek. Az ugorság egyik ágának végleges leszakadásával kezdte meg a magyar nyelv és nép saját életét. A különválástól a honfoglalásig terjedő 1500–2000 évben, amelyet ősmagyar kornak nevezünk, a belső nyelvi tagolódás legfőbb alapja a társadalom törzsi, nemzetségi felépítése volt. A korabeli nyelvjárásokat is mindenekelőtt törzsi nyelvváltozatokként képzelhetjük el, melyeknek területi elhelyezkedése – a legeltető állattartás, ill. népmozgalmi hatások eredményeképpen – gyakran változott. Feltehetőleg ősmagyar nyelvjárási elkülönülésre vezethetők vissza pl. egyes eredetben összetartozó szavak rendszerszerű különbségei: szem–sömör, szer–sor, sző– sövény, ország–uraság (lásd az sz-s szembenállást), és részben bizonyos későbbi sajátságok gyökerei is (szüm >szöm, hügy>högy: ö-zés).
Imre Samu (1917–1990), a nyelvjárások kiemelkedő kutatója
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.