HUMANIZMUS ÉS RENESZÁNSZ (Hargittay Emil)
HUMANIZMUS ÉS RENESZÁNSZ
(Hargittay Emil)
(Hargittay Emil)
A magyar reneszánsz valójában négy korszakot jelent: Mátyás idejét, a 16. század második-harmadik harmadát, Balassi működésének korát és a 17. század első évtizedeit.
A 15. század közepétől 1530-ig terjedő időszak középkori irodalmunk utolsó fejezete, ugyanakkor a humanista műveltség térhódításának ideje. További kettősség, hogy középkori vallásos irodalmunk a 15. század végétől egyre inkább nemzeti nyelvűvé vált, még a reformáció elterjedése előtt, humanistáink viszont kizárólag latin nyelven alkották műveiket.
Humanistáknak eredetileg a humán tudományok (grammatika, retorika, történelem, költészet, erkölcsfilozófia) oktatóit nevezték az itáliai egyetemeken. Magyarországon az egyetemalapítási kísérletek (1367: Pécs, 1395: Óbuda, 1467: Pozsony) kudarcai következtében a humanista szellem hatása az itáliai (később a bécsi és krakkói) egyetemeken tanult hazaiak és a Mátyás király udvarában megfordult külföldiek (pl. Callimachus Galeotto Marzio, Antonio Bonfini, Regiomontanus) tevékenysége nyomán terjedhetett. Bár a magyarországi humanista kultúra mindenekelőtt Janus Pannonius költészetében az itáliai szoros követését mutatja, széles körben a 15. század második felében még nem hatott, sőt a kolostori irodalom gazdag emlékei éppen a Mátyás halála utáni évtizedekből maradtak ránk.
A 16. századnak a mohácsi csatát (1526) követő időszakában a magyar irodalom és művelődés alapvetően átalakult. E folyamatok jellege négy szinten ragadható meg: a vallási-ideológiai változások, a kultúraközvetítés megváltozása, az anyanyelv szerepének megnövekedése és a műfaji átrendeződés körében.
Mátyás és Beatrix királyné fogadja Petrus Ransanust, a nápolyi király követét
Visegrád. A humanista műveltség egyik központja volt
A vallási-ideológiai változások
A kultúraközvetítés megváltozása
Az anyanyelv szerepe
A műfaji átrendeződés
