A várjavak.
A várjavak.
Nemcsak a király osztogatta pazar kézzel a várjószágokat, de maguk a várjobbágyok is gyakran elidegenítették a nekik átadott várbirtokokat, a nélkül, hogy a király jóváhagyását kikérték volna. Az aranybulla kibocsátása után tétettek ugyan intézkedések az elidegenített várjavak visszavételére, így egy 1232 táján kelt oklevélben Gergely győri püspököt is megbízták az elidegenített várjavak visszaszerzésével, 1234-ben pedig Urias pannonhalmi apát, továbbá Bug és Baja comesek működtek hasonló czélból a győri várszerkezet területén (Wenzel I. 331.), de mindez intézkedések a várszerkezet szétzüllését már nem tudták megakadályozni.
IV. Béla király a tatárjárás után, 1255-ben, Omodé győri püspököt az egész egyházmegyéje területére kiterjedő hatáskörrel a birtokviszonyok rendezése, elsősorban az elidegenített várjavak visszavétele czéljából küldte ki. Omodé 1256-ban bírótársaival, Favus, pannonhalmi apáttal és Benke fia, Ábrámmal megkezdte működését (Wenzel XI. 432.), de akkorra már végnapjait élte a várszerkezet.
A IV. Béla és fia, István között kitört harczok folyamán a király pazar kézzel osztogatta a várjavakat. Példáját követte V. István, s így IV. László és III. Endre már csak a várjavak romjait adományozhatták híveiknek.
A várszerkezet bomlásával az ősi nemzetségek sarjai, a kiknek már szűken jutott a nemzetségi birtokokból, valamint a várjobbágyok, kiknek érdekei elsősorban forogtak koczkán, mindjobban érezték a tömörülés szükségét, hogy a tatárjárás után fellépő hatalmas főurakkal szemben a harczot felvehessék.
A nemesség az egykori várszerkezet, vagyis királyi vármegyék területén lakó várjobbágyokhoz csatlakozott, mely tömörülésnek első eredménye a vármegyei képviselet és a békebíróság volt.
