Az 1905. évi képviselőválasztás.
Az 1905. évi képviselőválasztás.
Az új országgyűlésre az udvardi kerület gróf Zichy Miklós, a tatai kerület Világhy Gyula, a nagyigmándi kerület Kálmán Rudolf, a nemes-ócsai kerület Kuszka István személyében képviselőkül mind közjogi ellenzékit választott.
A veszély nagyságának megismerése felriasztotta a magyarság lelkében a közérzéseket, a jogosságnak, igazságnak ama sem nyilt abszolutizmussal, sem alkotmányos formák közt működő bürokratizmussal el nem enyésztethető örök érzését, mely előtt a nemzet régi nagyságának történelmi fénye világít, és a mely sarkalja szüntelen a nemzetet küzdeni törvényes függetlensége biztosítékának visszaszerzéseért. Felriasztotta a közérzésükben azokat a hazafiakat is, kik a hatvanas évek derekán egygyé kialakult Széchenyi-Deák-féle politikai iskola tanításaiból merítik politikai hitvallásukat, s kik bár támogatták kezdettől végig vagy utóbb a parlamentarizmus elve alapján létesült s működött kormányokat, de melléktekintetektől szabadon, függetlenül, amaz őszinte meggyőződésben, hogy politikai hitvallásuk dogmái, az út és mód, melyet követnek, nemzetük javára czélirányosak, üdvösek.
Az imparlamentáris kormány, hogy magának a katonai s hadi felségjog értelmezése s alkalmazása dolgában megindult nemzeti törekvések visszaszorítására, leverésére alulról is hátvédet készítsen, biztosítson: az általános választói jog kilátásba helyezésével már-már a végsőkig feszítette a közizgalmat. És miután így és a parlament elnémításával a központon saját czéljaira mindent elrendezett, romboló hadjáratát a vármegyék ellen vezette.
A közfigyelem most, mint alkotmányveszedelem idején már annyiszor, megint a vármegyék felé fordult.
Felmerült a kérdés, vajjon képes lesz-e a vármegye, ez a parlamentárizmus nevében harmadévszázon keresztül történelmi hivatásának teljesíthetésében folyton veszélyeztetett, hatáskörében folyton nyirbált ősi intézmény, kifejthető törvényes ellenállásával, a tényleges törvényen kívül helyezkedő hatalmas munkájában megállítani vagy csak fel is tartóztatni?!... Ezt a politikailag megnyomorgatott vármegyétől magától, mint puszta helyhatósági intézménytől bizton várni alig lehetett. A siker attól függött, hogy mily fajsúlya, mekkora terjedelme van az elszántságnak, az erkölcsi erőnek, a mit az illető vármegye társadalma képes lesz a mérkőzésre, védelemre harczba vinni.
