Az októberi diploma.
Az októberi diploma.
Az úgynevezett októberi diploma és februári patens korszakában élt alkotmányos Komárom vármegye politikai története: szakadatlan küzdelem a vármegye és a tényleges hatalom között a magyar alkotmány jogfolytonosságának kérdése felett folytatott vita körül. A vármegye tiltakozik szünetlen a kormányzat törvénytelen volta ellen, követeli a 48-iki törvények végrehajtását s ahhoz képest a felelős parlamenti kormányrendszer visszaállítását: ezzel szemben a tényleges hatalom a patrimoniális uralom elvi álláspontját foglalva el, csak annyit enged, hogy visszaállítja az 1848 előtti dikaszteriális kormányrendszert s Magyarországot megkínálja az összpontosított birodalmi tanácsban leendő országos képviselettel.
Midőn a vitaharcz hevében a tényleges hatalom meginti a vármegyéket, hogy a 48-iki törvények visszaállítására czélzó törekvésektől, mert »politikai vélemények nyilatkoztatása nem tartozik törvényes hatáskörükhöz«, tartózkodjanak, Komárom vármegye közönsége a megintésre így felel: »Az október 20-iki diploma önkényesen változtat az alkotmány lénegén, melynek legfőbb elve az, hogy az alkotmányban változtatások csak a koronás király és a nemzet közös megegyezésével történhetnek. Az alkotmányos jogok fentartása pedig nemcsak joga, de törvényhatósági kötelessége is a vármegyéknek. Megszegné a vármegye ebbeli kötelességét, ha oly tényekhez járulna, melyeket a törvények tiltanak, ha oly jogok fentartását mulasztanák el, melyeket a törvények reájok ruháztak, melyek szorosan az ő létezésükhöz vannak füzve és nekik kötelességül feladva. Ha a törvényhatóságok nem az elvek követése mellett működnének, úgy nem lennének többé alkotmányos hatóságok, s a törvényhatóságtól oly hatáskör vonatnék el, mely sarkalatosan a lényegükhöz tartozik. – Kijelenti tehát a vármegye közönsége, hogy az 1848-iki törvényekhez ragaszkodik, tökéletes megnyugvását csak ezekben a törvényekben találhatja meg, s hogy változtatást azokon csak a koronás fejedelem és a nemzet egyesült akarata tehet.«
A viszony, hogy a vármegye egyfelől az alkotmány és a törvények fölött az őrködés jogát, kötelességét, a központi kormányszékek (kir. udvari kanczellária és kir. helytartótanács) alkalmazása ellen a tiltakozás szerepkörét gyakorolja, másfelől pedig a velök való hivatalos érintkezést még sem kerülheti el: sajátságos helyzetet teremtett. Midőn a kormány különösen az adók behajtása vagy a szabadságos katonák berendelése körül kezdi látni, hogy sürgető intézkedéseivel a vármegye közgyűlésén nem boldogul, s megkerülni kívánva ezt, a járási tisztviselők (fő- és alszolgabírák, aladószedők és esküdtek) nevei, lakóhelyei és azok kerületei és községei miképpen való beosztása iránt tudakozódik, hogy velök a kormány, szükséghez képest, közvetetlenül is érintkezhessék, a vármegye ezirányban minden felvilágosítást megtagad, válaszolván, hogy a vármegye közönsége a kir. helytartótanácsot, mint nem az 1848-iki szentesített törvényekben gyökeredző kormánytestületet, el nem ismerheti ugyan, 538de a vele való hivatalos érintkezést a jelen viszonyok között a közigazgatás fennakadása és egyesek kára nélkül nem mellőzhetvén, érintkezései minden egyes alkalmával óvását a kormányszék létezésének törvénytelen volta ellen kijelenti, a megyei adón kívül semmi más adót ki nem vet, be nem szedet, – és mivel a vármegye tisztikara a törvényhatóság bizottmányával egy testületet képez, s ennek hozzájárulása, tudta nélkül bármiféle kormányhatósággal vagy annak közegével érintkezésbe nem bocsátkozhatik: ezért a katonai vagy a pénzügyi kormánytól is megkeresést közvetetlenül csak az alispán, mint a vármegye első tisztviselője, fogadhat el. – A municzipális élet természetéből foly, hogy a megyét minden tekintetben a közgyűlés képviseli, mind aláfelé, mind fölfelé. Ha felelős valaki a vármegye végzéseiért, úgy az csak maga a közgyűlés. A megyei tisztviselők nem azért felelősek, hogy törvényhatóságuk közgyűlési végzéseit teljesítik, hanem ellenkezőleg felelősek lennének azért, ha azokat nem teljesítenék.«
A tényleges hatalom erre visszatorló lépésekhez folyamodott, a kir. helytartótanács útján a vármegyének megparancsolta, hogy a megyei szükségletek fedezéséről szóló költségvetést, felsőbb jóváhagyás végett, terjeszsze fel; egyszersmind pedig ama figyelmeztetés mellett, hogy a megyei háztartási költségek a kormány saját pénzügyi közegei útján behajtandó, s a kir. adóhivatalok által kezelt pénzekből fognak utalványoztatni – a törvényhatóság elnökét, rendelkező alispánját és pénztárnokait a házi adó egyéni kivetésétől és beszedésétől felelet terhe alatt szigorúan eltiltotta.
Erre a vármegye közönsége így válaszolt: »A törvényhatóságok önkormányzatának lényeges életfeltétele, hogy a saját szükségleteiket önállóan határozzák meg és önmagok fedezzék, – a mi nélkül hatósági önkormányzat nem is képzelhető. – A tényleges hatalom részéről elérni kívánt czél szemmelláthatólag az, hogy a törvényhatóságok a költségkivetés jogától s ezzel önállóságuktól is megfosztatván, alkotmányos törvényhatóság helyett a hatalomnak puszat végrehajtó szerveivé változtattassanak át, bennök a haza alkotmányának bástyaoszlopai ledöntessenek, s ez úton maga ősi alkotmányunk annál könnyebben romba döntethessék és helyébe, alkotmányunk s hazánk végromlásával, az október diploma és a februári patens léptessenek életbe. – A vármegye azonban állhatatosan ragaszkodván törvényeink szentségéhez, el van szánva szilárdan fentartani minden jogokat, melyekkel az alkotmány a haza javára felruházza. Elhatározza tehát a vármegye közönsége a következőket: 1. A megye költségvetését a helytartótanácshoz nem terjeszti fel, mert ez az országnak nem törvényes kormányszéke, s mint ilyen arra, hogy a megye törvényes eljárását felülvizsgálhassa, jogosítva nincs. – Nincs is különben törvény, mely a vármegyék ama jogát, hogy házi szükségleteiket sajátjukból fedezhessék, felsőbb jóváhagyás hozzájárulásától föltételezné. Mindezeknél fogva a kir. helytartótanács rendeletét, mint törvénybe ütközőt, figyelembe nem veszi, s erről őt egyszerű kisérőlevél kapcsolatában értesíti.«
Midőn a helytartótanács az ország gyűlésének karhatalommal eloszlatása (1861. augusztus 21.) után a vármegyéket, különösen ama határozataik miatt, melyekben az országgyűlés határozatainak mindenekben helyeslését s az eloszlatásnak törvénytelenségét nyilván kimondották, működésük beszüntetésével megfenyegette, sőt közülök többeket immár tényleg is fegyveres karhatalom használásával fel is oszlatott: Komárom vármegye, gróf Nádasdy Lipót örökös főispán elnöklete alatt október 16-án (1861) tartott közgyűlésében a kormányhatalom minden ténykedései ellen tiltakozván, kijelentette a következőket: »A vármegyék törvényhozási rendezéséig e vármegye a saját törvényes kormányának csak önmagát ismerheti el, és kinyilváníthatja, hogy a polgárok bizalma által legbecsesebb letéteményként hűségére bizott megyei hatóságot mindaddig, míg azt a törvény értelmében gyakorolnia hatalmában lesz, gyakorolni fogja, s a megye első alispánjának, tiszttársai nevében is, a közgyűlés színe előtt tett hazafias nyilatkozásához képest elvárja tisztviselőitől, hogy hivatalos működésüket mindaddig, míg azt alkotmányosan tehetik, vagyis a megye bizottmányának fennállásáig, melynek megszüntetésével az ő alkotmányos hivataloskodásuk alapja is megszűnik, ernyedetlenül folytatni fogják.« – »A megpróbáltatás napjai a magyar nemzetre ismét elkövetkeztek. Ha a nemzet nem bírja kiállani a megpróbáltatás szenvedéseit, s megtörve, meghajolva a hatalom parancsszava előtt: úgy vesztének okát, erkölcsi jellemének értéktelenségét 539önmagában hordozza, vesztét megérdemli, a mely tőle holmi politikai mesterfogásokkal el nem távolítható. Ha ellenben a haza fiai, híven atyáik példájához, jogaikhoz és alkotmányukhoz szilárd állhatatossággal ragaszkodnak, azokból semmit el nem engednek; azon jogokat, melyek tőlük elvonattak, folyvást visszakövetelhetik; ha törvényszegéshez önként semmi emberi tekintetekből nem járulnak: akkor a nemzet egyetértvén, állhatatosságán, erkölcsi jellemének vasvértezetén a hatalom fegyvere darabokra fog törni.«
Ez volt az 1860. deczember 28–30-ik napjaiban megszerveztetett 61-iki vármegyének az alkotmány védelmében hozott utolsó határozata. Alig két hétre rá megérkezett felülről a hatalmi parancs, mely a törvényhatóság és tisztikarának további működését beszűnteti s erre nézve nagyobb nyomatékul a további működést fegyveres erőhatalom alkalmazásának kilátásba helyezésével meg is tiltja.
