Géza.
Géza.
Ennek az elvnek legfőbb képviselője Géza, a nemzet utolsó nagyvajdája volt. Géza nevéhez fűződik az állandó letelepedés érdeme. Elsősorban a Dunán túl fejeződtek be az állandó letelepülések. Külső támadásokkal szemben intézkedtek a települések védelméről is. Az állandó letelepedéssel együtt emelkedett becse és értéke a föld kizárólagos birtokának; de e nagy átalakulások közepette megrendült az ősi hit. A pogányság és a folytonos harcz szinte együvé tartoztak. A szenvedett nagy vereségek a nemzetet kiábrándították a rablókalandokból, meggyengült az ősi hit varázsa is úgyannyira, hogy a X. század vége felé a magyar nép a kereszténység iránt mindinkább fogékony lett. A magyar egyébként közömbösen ítélt a máshitűekről, keresztényüldöző meg voltaképen soha nem is volt. Bár a salzburgi papoktól megtérített szlávok még magok sem vallották szilárdul a keresztény hitet, a bajor telepítvényesek meg valószínűleg visszavándoroltak hazájokba, a magyarok között éltek keresztények is, a kiket olaszországi rablóhadjárataikból hoztak el foglyokul. Az ilyenek itt meg is telepedtek és műveltségökkel jelentősen hatottak a magyarokra; sőt midőn Géza nagyvajda békét kötött a német császárral, beengedte a hittérítőket is, hogy itt az igét hirdessék.
974 körül maga Géza is megkeresztelkedett. Ezzel politikai szükséggé vált az egész nemzet megtérítése és midőn Géza befejezte földi pályáját, a keresztény hitnek már mindenfelé voltak hívői, noha egyes vidékeken, mint éppen a mai Somogy vármegye területén is, még nem gyökeresedett meg.
