Privina herczegsége.
Privina herczegsége.
A király Privinának és híveinek a Zala-folyó körül bizonyos területet engedett át. Privina ott telepedett le és a Zala-folyó valamely berkes mocsarában várat (Mosaburg) és abban templomot is építtetett, melyet Liupramm salzburgi érsek, 850-ben felszentelt. (Füssy Tamás: A zalavári apátság tört. 13–14.) Privina a királytól e területet előbb csak haszonélvezetül, majd 847-ben örök adományul nyerte el.
Midőn Mosaburg (Mocsárvár) felépült, középpontjává lett Privina herczegségének, mely a mai Zala, Somogy és Baranya vármegyéket foglalta magában. Privina e területre újabb szláv jövevényeket telepített, a kik a fejedelemség hírére mindegyre nagyobb rajokban költöztek a Balaton és a Dráva közötti területre. Miután Privina herczegsége a mai Somogy vármegye területére is kiterjedt, történetíróink közül többen kétségbevonták, hogy Privina tartománya a Balaton vidékén lett volna? Az újabb történetírók közül Salamon Ferencz (Századok, 1882. évf. 89–122.) Privina tartományát Stíriában vagy pedig a Karantán földön keresi. Ellenben Hunfalvy Pál (Az Oláhok Tört. I. 185–187.), Marczali Henrik (Mill. Tört. I. 88–89), Pauler Gyula (A magyar nemzet története Szent Istvánig) és Erdélyi László (A pannonhalmi főapátság tört. I. 2–3. l.) szerint Privina székhelye a mai Zalavár táján, s tartománya a Balatontól délre Pécsig terült el.
Privinát nemsokára a morvák elleni harczban megölték; utána fia, Kocil, következett, ki mindjobban uralma alá hódította a dunántúli szlávokat, 871 óta azonban e fejedelemségről már nincsenek adataink; úgy látszik, hogy miután a morvák elpusztították, a frank őrgrófok kezére került.
A szalacskai földvár.
Őshalom a szalacskai földvárnál.
Kelta leletek Szalacskáról. (A sümegi állami Darnay-múzeumból.)
361A fuldai évkönyvek szerint 896-ban Arnulf frank király és római császár Pannóniát és Privina várát Brazlaw szláv herczegre, a frankok hívére bízta, a kit ekkor a Balaton tájékán nagyobb földterülettel is megjutalmazott. Midőn a szlávok felvették a keresztséget, vad, szilaj szokásaik nagyrészt enyhültek, mindamellett a kereszténység nem vert szilárd gyökeret közöttük. A német császárok a szláv községeket, telepeket rendszerint német birtokosoknak adományozták. A műveltebb, erősebb németség szinte megvetette, rabszolgájává alacsonyította a vad, de gyengébb, műveletlenebb szlávokat. A szlávság földvárakba vagy erdőségekbe húzódva küzködött a németekkel. Ilyenek voltak a viszonyok a mai Somogyban, midőn a honfoglaló magyarok megjelentek a Balaton mellékén. A szlávok emlékét főleg a helynevek őrizték meg, melyeket a honfoglaló magyarok átvevén, idővel a maguk nyelvéhez idomítottak át. Maga a Balaton-tó neve, melyet a római írók Peiso, Pelso, később a germán források Pelissa néven említenek, a szláv blato- (annyi mint mocsár, posvány) szóból származik és még az avar uralom idejéből, a tó körül lakó szlávoktól ered, kiktől a magyarok is átvették. (Hunfalvy Pál i. h.)
