Az utolsó táblabírák.

Full text search

Az utolsó táblabírák.
Kegyeletes emlékezésből a régi jó időnek táblabírói igazságszolgáltatása iránt, ide iktatjuk az 1847. évben megválasztott és a vármegye területén lakó táblabírák névsorát, a szerint, a mint az évnegyedes törvénynyolczadokon részt vettek feljegyzése után egybeállítanunk sikerült: Jármy Menyhért, Elek János, Bónis Károly, Fazekas László, Mikecz Pál, Uray Tamás, Ferenczy Alajos, Butkay Ferencz, Szunyoghy Rudolf, Katona Lajos, Zoltán Mihály, Erős Lajos, Inczédy György, Somossy Ignácz, Lengyel Miklós, Sulyok Dániel, Jármy Tamás, Patay István, Kastal Imre, Szabó István, Apagyi Mihály, Kállay Bertalan, Fejér József, Fekésházy Mihály, Hunyady Sándor, Szentmariay Károly, Fülöp Antal, Kovács Ferencz, Kállay Manó, Bezdédy László, Rásó Lajos, Fazekas István, Palaticz Mihály, Pethő Sámuel.
A közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak egymástól elválasztásával még egyöntetűbbé és általános jellegüvé vált a vármegye törvénykezése más vármegyék törvénykezésével, úgy hogy az újabb időben e téren még kevesebb megyei különlegesség hozható fel.
Azonban a törvénykezésnek, a magyar előidők intézményéhez képest, ujra a király által kinevezett és annak nevében itélő bírák kezébe adásának ideje óta a megye területén gyakorolt törvénykezés szintén mutat fel megemlítésre méltó törvénykezési eseteket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť