Árpa.

Full text search

Árpa.
Az árpából nagy arányokban csak az őszi árpát termelik, mely rendszerint nagy terméseket szokott adni. A tavaszi árpa csak kis mértékben van elterjedve, miután Torontálban nem terem jó sörárpa. Mindamellett tavaszi árpákkal is tettünk kísérleteket s ezeknek eredményéből kitünt, hogy Torontál vármegyében, habár nem is elsőrangú, de a fajta helyes megválasztásával mégis elég jóminőségű sörárpát lehet termelni, de viszont azt is tapasztaltuk, hogy jobbfajták legfeljebb csak a második vagy a harmadik utántermésig tartják meg faji jó tulajdonságaikat, s ekkor is csak hatványozottan kisebb arányokban. A termelési kísérleteket több gazdaságban hajtottuk végre és pedig valamennyiben ilmiczi, hanna és chevalier árpafajtákkal. A hol a kísérlet torontálmegyei közönséges hatsoros árpával és ilmiczi árpával parallel történt, ez az ilmiczi árpa javára dőlt el, mely szebbet s jobbat termett annál s drágább piaczi árút szolgáltatott. A hol a kísérletet hanna és ilmiczi árpával hajtottuk végre, ott a hanna-árpa jobbnak bizonyult, sőt túlszárnyalta a chevaliert is. Tettek továbbá több helyen kísérletet gróf Dezasse bohuniczi javított hazai árpájával is, igen kedvező eredménynyel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť