A fényi országgyűlés.

Full text search

A fényi országgyűlés.
Az osztrák betörés után 1289-ben ismét kitört a polgárháború. László király végre engedve az országnagyok sürgetésének országgyűlést hívott egybe, melyet Fény helység környékén tartottak; a fényi országgyűlés tárgyalásairól a szepesi tizedeknek és az esztergomi templomra történt utalványozáson kívül adatok nem maradtak az utókorra, valószinű, hogy ezen az országgyűlésen a Dunán át vezetendő hadjáratról tanácskoztak.
A fényi országgyűlés után a király Buda felé vette útját, mire azonban kitavaszodott, elhagyta a Duna vidékét és leindult a Tiszántúlra. 1290 május havában még az Alföldön járt, honnan lement Karánsebesig, innen azonban visszajött a Maros mellékére, hol a pünkösdi ünnepeket töltötte. Június 18-án Csanádon (Őscsanád) volt, innen Szarvason át, hol június 24-én találjuk éjszak felé ment, hogy közelebb legyen híveihez, Kőrösszegnél azonban a Borsa-nemzetség vára közelében, kunjai tudvalevőleg meggyilkolták. Lászlót a hagyomány szerint Csanádon temették el Szent György templomában, Gergely kanczellárja püspöki városában. (Pauler Gyula II. 533. – Böhm L. I. 112. Fessler II. 694.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť