A HITTUDÓSOK LÁZADÁSA ÉS ALI EFENDI SEJHÜLISZLÁM LETÉTELE; ANKARAVI MEHMED EFENDI KINEVEZÉSE A SEJHÜLISZLÁMSÁGRA ÉS A PADISAH L...
A HITTUDÓSOK LÁZADÁSA ÉS ALI EFENDI SEJHÜLISZLÁM LETÉTELE; ANKARAVI MEHMED EFENDI KINEVEZÉSE A SEJHÜLISZLÁMSÁGRA ÉS A PADISAH LEMONDÁSA A NAGYÚRI VADÁSZATRÓL
A padisah őfelsége bevett szokása szerint éjjel járt vadászatra, s az éjszaka közeledett. Az állam ügyeivel nem foglalkozott, az isteni szolgálatról teljességgel megfeledkezett. Mióta az imádkozás végett Üszküdárból Besiktasba jött át, csupán háromszor jelent meg a [dzsámikban], s mindenfelől nyugtalanító hírek kezdtek érkezni. Például [az], hogy a lengyel hitetlenek Kamenic környékét megrohanták és behatoltak Moldva határára. Hírül jött, hogy mivel a Moreán állomásozó seregnek nem küldtek segítséget és élelmet, több mint tíz vár veszett el. Az alacsony rangú nép megundorodott tőle és szaporodott a pletyka. A hittudósok, a sejhek és az udvari hadsereg száján ezerféle gyalázó szó kezdett felhangzani, [ilyeneket] mondván: „Az ország elveszett; miért nem mond le egyszer a vadászatról? Nem szégyelli magát a nép előtt, de Allahtól se fél? Meddig tart [még] ez? Negyven éve csak vadászik! Milyen hasznot 428hozott azon kívül, hogy a ráját sanyargatta? Mind e sok elszenvedett gonoszság nem a gyalázatos vadászattól van-e?”
Zilkáde hónap 2-ik, pénteki90 napján Hüszejn efendit, a Hadzsi Evhád [kolostor] sejhjét [őfelsége] a Davud Pasa dzsámiba hívta szentbeszéd [tartására]. Ő pedig így szólt: „Aki szentbeszédet akar [hallgatni], az Isztambulba jön és a többi néphez hasonlóan a dzsámiban részt vesz gyülekezetünkben. Nem kötelességünk nekünk odamenni, jöjjön ide. Amit én mondandó vagyok, [az a következő]: hagyj fel a vadászattal és gyere, ülj a trónodra! Az imádkozással és az isteni szolgálattal foglalkozz! Az ország rommá változott; az isteni szolgálattal törődj, arra figyelmezz! Olyan ember lábához borulni nem lehet, aki a tanácsot és az intést nem fogadja meg. Az igaz szó egyik fülén bemegy, a másikon ki!” Az odaérkező embernek [lelkére kötötte]: „Amit mondtam neked, ugyanígy beszéld el”, s megesküdött.
1686. szeptember 20-án.
Mivel a sejh szavait a [padisah] felséges színe elé változatlanul beterjesztették, lelkét feldúlta, és Himmet-záde Abdullah efendit hozatta oda. De ő ugyancsak félelem nélkül elmondta, ami a nyelvére jött: „Mohamed népe [és] a birodalom gazdátlanul maradt. Rengeteg iszlám terület és vár a vallás ellenségének kezére jutott, számtalan dzsámi és mecset bálványházzá változott. Magatartását változtassa meg, esedezzen bűnei bocsánatáért és vezekeljen! Mostantól kezdve azt kell tennünk, hogy amíg szemünk könnyétől a fű ki nem nő, ne emeljük fel a fejünket a földről! Mi ez a [folytonos] ki- és belovaglás? Mi ez a haj-huj, az ösztöneinek való engedelmeskedés? A gondatlanságnak micsoda álomvilágában heverészik? Igaz, a padisahok szoktak vadászatra járni, de [ennek] nem most van az ideje. Minden kornak megvan a maga követelménye”, mondta. Hüszejn efendinél még jobban ostorozta, s a nép a sírástól szemeit nem tudta kinyitni. De a legcsekélyebb hatást sem érte el, a sejh efendi még szentbeszédét mondta, amikor [a padisah] lóra ült és [így] rendelkezett: „Azokon a [helyeken], ahová vadászatra megyek, ne legyen prédikáció!” Ettől a rendelkezéstől a hittudósok és a sejhek arca elborult, s másnap, szombaton, a kádiaszker efendik a sejhüliszlám efendihez mentek, és ezt mondták: „A padisah őfelsége miért nem jár pénteki [imára] és istentiszteletre? Egy istállószolgából lezüllött részeg pimaszt kajmakámmá tett, rábízta a birodalmat, ő maga meg ösztönének rabjaként vadászott! Azzal, hogy a tartományok rommá lettek, nem foglalkozik, a muszlimok ügyeivel már nem törődik. S íme, a vallás és a birodalom ilyen helyzetbe került. Ha valóban padisah, hagyjon föl a vadászattal, jöjjön és üljön a trónján, az isteni szolgálattal foglalkozzék, és másokhoz hasonlóan az istentiszteleten legyen jelen! Nem egyezünk bele, hogy vadászatra járjon, az imádkozáson meg ne vegyen részt!”
[Mindezt] a sejhüliszlám efendi a kajmakám pasának, az pedig a nemes 429kengyelnek beadványban tudomására hozta. Azt [is] elmondta, hogy ezzel a társasággal titokban néhány idősebb odzsakbéli91 is egyetért. Mikor [a padisah] meghallotta, hogy ezek [is] lázadoznak, kissé megijedt, és vasárnap nem ment ki vadászni, s hétfőn a Valide dzsámiban az istentiszteletet [jelenlétével] tisztelte meg. Aznap nagy tömeg gyűlt össze, sőt, amikor a sejhüliszlám efendi kocsin az imára jött, az úton néhány hittudós, odzsakbéli öreg és városi [ember] körülfogta, s ezt mondva: „Hej, nem félsz Allahtól és nem szégyelled magad a próféta előtt? … Hivatalféltésből nem mondod meg a padisahnak az igazat! Vagy talán nem lehet a helyedre embert találni? Tizennégy év óta hízelkedéssel szennyezted így be a fetva[adás]92 finom [hivatalát] s hoztad a birodalmat ilyen helyzetbe. S e bűnök [elkövetése] után azért kezdtél kocsin járni imára és istentiszteletre, hogy a népet elkerüld. Elődeid közül melyik járt így, s adta át magát szenvedélyének, ej, te semmivé váló pap!” – ezerféle gyalázkodó szót zúdítottak rá. Kis híján kocsiját is darabokra törték.
odzsak = szó szerint: tűzhely, átvitt értelemben: janicsáregység.
A sejhüliszlámok által adott fetvák (véleményező iratok) komoly súllyal bírtak a birodalom politikai döntéseire.
Egyszóval, aznap a dzsámiban Váni Mehmed efendi vője, Musztafa efendi ment ki szentbeszédet tartani, és sok szót ejtett a hadi ügyekről. Sőt a padisahot, a hittudósokat és a sejheket szidalmazta, „padlórugdosóknak” és „füttyögetőknek” nevezve őket. Mivel a legtöbb előkelő [valóban] sípos volt, és sértette őket, az uralkodó karzata és a mihráb93 előtt ülő mollák94 a [prédikátort] erővel le akarták szállítani a szószékről; de egymást megfékezve [inkább] eltávolítását követelték, mikor közbenjárásra a [padisah csak annyit tett], hogy az emelvényen másfelé fordult.
mihráb = falba mélyesztett imafülke.
mollák = teológiában járatos személyek.
A szerencsétlen nem saját feje után tette [mindezt], hanem bizonyos előkelők ösztönözték. Meg is itta a levét. Az említett szószék a boldogult Váni Mehmed efendi halála után fiára, Mehmed efendire szállt, ám hogy nem volt rá méltó, a szóban forgó [prédikátor] helyettesítette. Tőle aztán ugyancsak szigorúan elvették, és annak a Szacsli Ibrahim efendi-záde Abdülháj efendinek adták, aki az edirnei Szultán Szelim dzsámi prédikátora volt, és nemes parancsra jött Isztambulba. Tíz nap múlva a [padisah uralkodói] kegyként a Kadirga-kikötőnél lévő Mehmed Pasa-kolostort is mint megüresedett állást neki méltóztatott adományozni.
A nevezett hónap 8-ik, csütörtöki napján95 érkezett a hír, hogy Buda vára is az ellenség kezére jutott, és a nép egymásnak esett. A [kialakult] helyzet megvitatása végett a padisah őfelsége Ali efendi sejhüliszlámot és Redzseb pasa kajmakámot Davud Pasába hívta. A kajmakám pasa meg is érkezett, a sejhüliszlám [azonban] ezt a választ küldte: „A hittudósok nem járulnak hozzá, hogy odamenjünk. Bármit parancsolna, méltóztassék közölni.” [A padisahot ez] szíven ütötte, s azt mondva: „Fejében lázadást forgat”, [hivatalából] való elbocsátásáról és Burszába történő száműzéséről nagyúri parancsot írt és a kajmakám 430pasának átadta. A fetva[adás] szolgálatát Ankaravi Mehmed efendi ruméliai kádiaszkernek adományozta, s megparancsolta a kajmakám pasának: „Holnap korán menj el érte és hozd ide, felséges színem előtt add rá a [hivatallal járó] bundát!” A parancs szerint másnap, pénteken a sáfiita időben Davud Pasába hozta és a belső háremben a Kupola-teremben a padisahhoz vezette. Fehér gyapjúba bélelt vezíri cobolybundát adott rá és kezeibe nagyúri parancsot tett. Akkor a sejhüliszlám efendi így szólt: „Padisahom, legyen kegyes, néhány napig hagyjon föl a vadászattal és vagy a jeni-szerájba vagy valamelyik parti kastélyba méltóztassék áttelepülni, [hogy] ez a szóbeszéd elüljön és újra hódolhasson szenvedélyének. Amennyiben nem hagyja abba a vadászatot és itt időzik, a nép száján a szóbeszéd nem szűnik meg. Különösen attól tört össze a szíve mindenkinek, hogy a határvidéken ilyen [a helyzet]. Ha valami semmirekellő feltűnik, [csak] ürügyre várnak, hogy kövessék; később aztán nehéz lesz megfékezni, azt csinálnak, amit akarnak.” Ezzel a [padisah] felséges szívére [mély] hatást tett: „A vadászatról lemondtam. Ha Isten úgy akarja, néhány napra átmegyek a Terszáne-[kertbe]”, mondta, s bezárta a hálaadás gyülekezetét.
1686. szeptember 26-án.
A kajmakám pasa pedig Inekcsi Haszán aga bosztandzsi basinak elküldte a nagyúri írást a fetva[adás hivatalából] elbocsátott Ali efendi száműzéséről. Egy hászekit küldött [Ali efendihez] azzal az ürüggyel, hogy tanácskozásra [hívja], s [az] a parti kastélyába hozta. [Akkor] a nagyúri írást a kezébe adta, belerakta abba a csónakba, amellyel érkezett, és Modanja kikötőjébe, onnan meg Burszába küldte. Az anatóliai kádiaszkerségről letett Ebu Szaid-záde Fejzullah efendinek a ruméliai kádiaszkerség adományoztatott.
A nevezett [zilkáde] hónap 12-ik, hétfői napján96 a padisah őfelsége Davud Pasából a Terszáne-kertbe költözött át. 30-án, pénteken97 az a hír érkezett, hogy Muszáhib Musztafa pasa másodvezír, a Bogaz-hiszár védője, szultáni vő meghalt; nagyobbik fia, Mehmed bég egyenesen a magánkamarába, három kisebb gyermeke pedig a kincstárhoz vétetett fel. Készpénzét nem adták ki, de gyermekeinek egy-egy csiftlik,98 feleségének, Hatidzse szultánának az összes nyári kertje odaadatott.
1686. szeptember 30-án.
1686. október 18-án.
csiftlik = majorság.
