ÁBRÁMBÓL ÁBRAHÁM LESZ

Full text search

ÁBRÁMBÓL ÁBRAHÁM LESZ
A körülmetélés az ókori kelet számos népénél szokásban volt, de megtalálható a legkülönfélébb kultúrfokon élő népeknél a világ számos pontján. Legősibb eredete szerint rosszindulatú démonokat elhárító cselekmény. Kétféleképp is értelmezik ezt az elhárító hatást. Valószínűbb, hogy a körülmetélés emberáldozat jelképes megváltása: a félelmes túlvilági hatalom a fiúgyermek helyett megelégszik annak legértékesebb testrészével (a nemzőerő igen fontos, egyenesen szent dolog a korai kultúrákban!), illetve helyette elfogadja annak egy darabkáját, a nemzés szempontjából nélkülözhető előbőrt, a fitymát. Mások úgy vélik, hogy a régiek egyes démonok szexuális közeledésétől féltek, ami az emberre nézve végzetes kimenetű lehet, s ezt vélték elhárítani azzal, hogy a nemzőszerv egy darabkáját a démon elé vetették. A legősibb korban bizonyára a zsidók is ilyesféleképp vélekedtek, s ezt maga a Biblia bizonyítja azzal a meghökkentő epizóddal (2Móz 4, 24–26), amelyben Jahve egy éjszaka minden felfogható ok nélkül, a parancsára Egyiptom felé tartó Mózes életére tör, mire annak felesége, Cippóra egy éles kővel hirtelenjében lemetéli kisfia fitymáját, és Jahve lába elé veti e szavakkal: „Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!” Ez az epizód, amely igen korai és kezdetleges felfogásról vall, ugyancsak a szerkesztők éberségének a pillanatnyi kihagyásából maradhatott meg a Biblia szövegében.
Jahve és a választott nép kapcsolata a későbbiekben is őrzött valami szexuális jelleget, habár igen kifinomult formában: Jahve haragos féltékenysége éppúgy erre mutat, mint az a kifejezés, hogy a nép paráználkodik, azaz házasságot tör, amikor más istenek imádására vetemedik.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť