OROSZORSZÁG.

Full text search

OROSZORSZÁG.
Az „Allg. Oesterr. Zeitung” az orosz politicáról, az utóbbi időkben, egy hosszu de érdekes levelet közlött, mellyet kivonatatok a közlünk olvasóinkkal. Az orosz kegyetlen rendszabályai és zsarnok politicája, ugymond, az 1830-ban kitört forradalom ismétlését lehetetlenné tevé. Azok, kik szökéssel magokat meg nem menthették, vagy felakasztattak, vagy Sibériába száműzettek, javaik elkoboztattak, s gyermekeik nevelés végett petersburgba küldettek. Midőn 1846-ban, a peseni, gallicziai s krakkói nyugtalanságokról a hír Varsóba elutott, az itteni helytartó kinyilatkoztatta, hogy ő a nyugtalanság legkisebb jelére is a várost 12 óra alatt romba döntendi. De nemcsak Varsó, hanem általános az egész Lengyel–királyság minden kerületei s városai is 16 év óta mintegy ostrom állapotba vannak; igy p. o. ha valamelly helyen tűz támad, s emberi dobbal, sem harangszóval nem szabad addig jelt adni, míg az illető kormányzó arra engedelmet nem ad. Erre ezen levélíró, 1847-ben augustus 15-kén, Plock városban saját szemeivel látott példát, midőn t. i. ott mennykő pontban déli 12 órakor a főegyház tornyára csapván azt lángba borította. A fentebbi vért forradalom elnyomása után minden lengyel ezredeke feloszlattak, s az oroszok közt osztattak szét)mint ezt Austria jelenleg a magyar ezredekkel szeretné tenni), hol a lengyel még saját testvérével sem beszélhetett máskép, mint oroszul, (hát ha nem tudott) különben megkancsukáztatott. Az orosz katona 25, a lengyel ellenben 15 évig szolgál. A közvitéz s a kincstárból veszi fizetését, s ezen kivűl kap még fertály évenként mintegy pengő forintot. Igen nagy sérelem az is, hogy a postalevelek roppant sokba kerülnek, igy p. o. egy 1/2 latos levél Varsótól az austriai határok 32. p. xrba jő. Az árú és pénzszállítás pedig még drágább. A papaság a míveltség legalsó fokán áll. A ki nem a petersburgi, de másik oskolában tanúl, semmi hivatalt nem kap. Az irodalomra nézve pedig a censura valóságos spanyol inquisitió. Lengyelországba a J. des Debats, M. Chronicle, s néhány haszontalan német újságokon kívül, másokat bevinni nem szabad.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť