OLASZORSZÁG.
OLASZORSZÁG.
Carlo Alberto. Igaz, forradalmi időben lefelé rohanó kereken ül minden népszerűség, a kit ma vállain hord a nép, annak holnap ő hág nyakára. Ez logicája a forradalomnak. Sebsen rohanván az események, ki a ercz szerinti szükséget orvosolni tudja, a z népszerűvé mivel pedig nincs ember, ki egyetemes genie létére mindenszükséget orvosolni tudna, – azért olly változékony a népszerűség. Ezért volt Mirabeau neve népszerű a nemzeti gyülésen, s nem lett volna az 1793-ban. Ezért volt istene Lamrtine a franczia népnek, midőn annak a királyság bilincsébőli kiszabadításaért küzdött, és népszerűtlen ma, mert nem tudja az uj társadalmi rend óriási kérdéseit megoldani. Ez, mindem, a forradalom logicája.
De midőn egy embert a nép tenyerén látunk sűrűn koszorúzva a népszerűség babéraival; és midőn ugyanaz, mielőtt az időszerinti szükség orovoslatát – mellyre hivatva van – teljesíthetné, már sárral dobálva fekszik előttünk, mint Carlo Alberto jelenleg Olaszországban, itt a népszerűség elvesztének oka nem az események rohamában, de a személy hibáiban alapszik, s ez a különbség Lamartine s Carlo Alberto mai népszerűtlensége között.
Néhány hónap előtt, Carl Alberto magáévá tevé a vértajtékban vonagló Lombardia ügyét, élére állott az olaszországi harcznak, „Il Liberatore” czíme, s kicsinyke országában alig néhányszázezer szól róla tisztelettel. A többi Olaszország utálattal vagy gáncsolással említi. Hogyan lehet ez, midőn a szükség, melly őt magasra emelte még nemhogy orvosolva, de inkább elmérgesítve van? Bizonyára nem ő a népben, de ez csalatkozott ő benne!
A nép könnyen felejt; nem csuda! Ollyan mint a nyomorult ember, nincs miért kedves lenne előtte az emlékezet. Könnyen hisz mindenkinek, ki bajaiban segélyt, fájdalmi közt könnyítést ígér ez is természetes. Érezve az igazságtalanságok sulyát hihetővé válik annak leemelése. – S ez a Carlo Alberto rögtöni s olly nagy népszerűségének kulcsa.
Az olasz nép elfeledkezett, hogy olly ember áll előtte, ki 1821-ben a piemonti fölkelést, kötelezettsége ellenére, gyalázatosan elárúlta; s a csalárdul szított szabadság mozgalmakat később elnyomni segített. Olly ember, ki 1831. óta, régi Carbonari szövetségesit legkegyetlenebbűl üldözte és büntette. 1834–ben a szerencsétlen savoyeni hadjárat után, a szabadelműeket tömlőczre hányta, s vérpadra hurczoltatta. Kiről még februárban erős gyanú volt, hogy egyik kezével Milanóban a forradalam tüzet éleszté, s másikkal Bécsben a béke föntartását esküvé stb. – A nép ezt mind elfedés hitte, hogy talán Carlo Alberto régi bűnei szenynyét akarja lemosni kezéről e szent harcz vérével. Hogy ő nem dynasticus érdekből vagy foglalási vágyból, hanem Olaszország függetlensége iránt viseltető tiszta buzgóság ól tűzte ki a forradalomzászlóját. S hitte róla, hogy e szent czélt személyes vitézsége, tekintélyes hadserege, s e becsületes buzgalma által el is fogja érni.
De midőn látá Olaszország, hogy az osztrák sereg legyőzése utána király henye táborozást űz, az egyes tartományok segélyezését mindenütt kiráylyá leendő választatásával előzteti meg. lombárdia bekebelezésével annyit aggódik, hogy Velenczét majd majd zsákmányul hagyja esni az ellenségnek, a nép hidegülni kezdett iránta, s népszerűsége csökkent.
Midőn pedig a mult hó utósó napjaiban, egész seregét megsemmisíti a kisebb osztrák erő, a király elveszti fejét, az időt okolja, hadi készületek s eleség hiányán panaszkodik. Mialatt kétszer is utótóig védelmezni igér, s majd erőszakosan katonával csináltat útat futásának; sőt végre olly békekötést köt, melly csak a legsanyarúbb maga megadás, melly lehetetlenné teszi a harcz újrakezdését; s ellenség kezébe szolgáltatja azt is, miért iszonyú vér folyt, s melly által nehezítve leszen az idegensegítség jótékonysága is; és mindezeken felül még Carlo Alberto rögtöni nép felfegyverzés helyett kétértelmű viseletet ölt; főhadi tisztjeit nyíltan árulással engedi vádeltatni; leteszi őket, smégi s a franczia közbenjárásról csak félve távolról beszél: ekkorfölkel a nép szava. Szitok sé káromlásba köt ki, felüti a mult könyvét s régi árulónak kiáltja Carlo Albertot. Világos kezd leni előtte, hogy ő inkább csak dynastiáját szereté, mint a közös haza szabadságát, látja őt borzalmaiban a franczia köztársaságtól, látja őt, mint lenne kész inkább maga is osztrák podostává lenni mintsem szövetséges köztársaság alakjában megmentse idegenszolgaságtól a hazát; sőt nem hihetetlen előtte hogy bérbe fogja bocsátani újra lelkét és becsületét, csakhogy koronáját ismét megmenthesse.
És szidja, átkozza a nép őt 23 millio ajak hangjával. – Ez Carlo Alberto mai sorsa. S mi leszt a tied szegényvérben fuladozó menyasszony? Szegély Olaszország?!!
