Szózat a bánsági hadseregből a nemzethez.
Szózat a bánsági hadseregből a nemzethez.
Életünk és vérünk hazánké! És mi vérünket annál készebben áldozzuk, mert tudjuk, hogy az nem fecséreltetik zsarnoki önkény örökítéseért, hanem az imádott hun épségének, s örök jogú szabadságának fentartásáért ömlik.
De elkeseredett lélekkel nézünk a jövőbe, melly, az előzményekből következéseket vonva, csak bús és reménytelen lehet, mert mindennapi példáját látjuk annak, hogy a jelen sorhadból úgy szólván kiirthatlan „schwarznelb” rendszer maradványai az érdemek jutaimát ádázon gátolják.
S ezt látván a harczos, ingadoz, valljon a honszeretet sugallatára hallgatva, önáldozólag mint a vitézek vitézebbike példaadólag rohanjon az ellenséges golyók záporának, szuronyok ezreinek; vagy elkeseredve elhanyagolja ugyis csak jutalmazatlan maradandó érdemeket szerezni.
A 37-dik Mihály vagy Máriássy sorezred 3-dik zászlóalja, mellyben e szózat nyilvánítói, mint altisztek szolgálnak, egy a lelkesűltebbek közől, s ezen lelkesedést a harczosokban csak az altisztek gerjeszték s táplálák, mert bizonnyal mondjuk, hogy a lelkes Kis Pál e zászlóaljbani volt kapitány jelenleg honvéd őrnagyon kivűl, nem hallánk senkit, kinek ajkairól a sorban álló harczosokat honszeretetre, nemzetiség és alkotmány védelmére intő szavak hangzottak volna: „E csapat lelkesűlése egyedül a lelkes magyar altisztek által martius 15-ke után előbb csak titokban, s félve, későbben a szabad szólás kiterjedése után nyilvánosan is hirdetett elvek eredménye; s azért e szent érzet gerjesztőinek inger kell, hogy az élesztett tüzet folytonosan, mint a harczosoknak közvetlen sorsosi, híven ápolván, hamvadni ne hagyják, s e czél elérve lesz, ha azon remények, mellyekkel előléptetésökre tekintőleg a martius 15-vel megkezdett új aerához csatolvák, nem hiúsúlandnak, s tettleg is meggyőzetendnek arról, hogy itt az idő, mellyben a hadseregnél is csak az érdemes, ha bár magyar, de szegény magyar legyen is az, léptettetik elő.
De fájdalom, ezt ritkán, igen ritkán tapasztaljuk; sőt leggyakrabban, csak a régi rendszer szerinti előléptetéseket látjuk, s ez fáj nekünk, fáj számtalanoknak, kik az elkeseredés könyűit magokban sírják; és hallgatnak. De mi szólunk, és pedig nyiltan szólunk, mint harczosokhoz illő, a nemzethez, mellynek hű fiai és védői vagyunk, s e nemzet közönsége, s a honvédelmi bizottmány által nem helyeslendő adatokat nyilvánítandunk.
Ez ezred tulajdonosa jelenleg is gyakorolja kinevezési jogát, s hozzánk az ezeredtől Lembergből tiszteket s hadfiakat tiszteknek küld le, kik e hazát nem szeretik, mert Lembergben levő véreinket, a veszélyeztetett haza mentésére nemcsak haza nem vezérlik, hanem még a harczosokat hazájuk iránt lelkesítő altiszteket bebörtönzik s testileg is megbüntetik, mint ez legujabban Plossovics nevű ottani őrmesterrel történt, ki 9-szori vesszőfutással 300 ember között büntettetvén, pótlékúl még az ollmützi várfogságra is küldetett. Ugyan ezen ezred tulajdonosa a Savoyen dragonyosoktól egy hadfit hozzánk tisztnek nevezett ki. Ha illy tisztekhez nekünk bizalmunk nincs, ki csodálja, midőn azok részint idegenek, az absolutismus iskoláinak nevendékei, részint olly seregből valók, mellynek rokoni Jellachichal czimboráltak, mint a dragonyosok, chevauxlegers-ek s több effélék.
A képviselő házban egy tisztelt követ az emberiséget annyira megalázó tulajdonosi jog megszüntetéseért felszólalt: mi ezen szózatot annál nagyobb örömmel üdvözöltük, minél biztosb vala reményünk, hogy ez által a tulajdonosok kinevezési joguktól elesvén, a magyar hadügy-ministerium által idegenek, s érdemetlenek, 560nem fognak a hazáérti küzdelmekben megedzett férfiak elébe léptetni.
Legújabb és leginkább botránkoztató eset az, hogy a jelenlegi zászlóalj-parancsnok N. százados, több érdemes őrmesterek mellőzésével, tulajdon fiát Fischert lembergi akademicust (deákot) kinek sem a katonaságról fogalma, sem a haza irányában érdemei nincsenek, terjeszté a dandár parancsnokság elé, hadnagyságra léptetendőt. A parancsnokság hisz az ajánlatnak, s a kinevezés a ministeri utólagos helybenhagyás reményében megtörténik; holott vannak itt, és más magyar ezredekben több lelkes magyar őrmesterek, kikhez a közös küzdelem, szenvedés és szolgálat által a harczosokat a szeretet és tisztelet kötelékei csatolják.
Szegény, olly gyakran megcsalatott haza, illy tisztek tapasztalatlan vezérlete alatt fog fiaidnak szivvére, élete s küzdelme sikeretlen enyészni, az illy becsusztatások, érdemetlen s idegen kegyenczek előléptetése által az érdem jutalmazatlan marad, az előléptetések meggátoltatnak, az érdemes altisztek magokat elmellőzve látván, elcsüggednek, a lelkesűlés kihal, s a csapatból egy automat lesz, melly mozog, de mozgása életnélkűli.
Mi lelkünk mélyéből meg vagyunk győződve, hogy az adatokról sem a honnak, sem a honvédelmi bizottmánynak tudomása nincs; mert ha volna, nem törné meg, hogy a hon legszentebb érdekével illy játék üzessék. Hisz ezen előléptetések nyilvános ironiái azon elvnek, mellyet a honvédelmi bizottmány a hadseregnél köröztetett rendeletében kimondott, miszerint kivánja, hogy az eddig elmellőzött, s szerényen hallgatott érdem juttassék fényre, egyszersmind nyilvánítja, hogy az előléptetési fölterjesztésben különösen megjegyeztessék, valljon az előléptetendő egyén az ellenség előtt szolgál-e vagy sem, mert a bizottmány nem fogja tűrni, hogy az éltöket s véröket a honért veszélyeztető harczosok mások miatt elmellőztessenek, s épen mit a bizottmány tűrni nem akar, az történik, az e zászlóaljban megürűlt tiszti állomásokra Lembergből, soha e honért nem küzdött „schwarzgelb” hadfiak, academicusok, Savoyen-draganos cadétok neveztettnek ki, s az eddig elmellőzött érdem, most is, mint ekkorig, szerényen hallgasson!
Ezen előterjesztett körülmények folytán, igen kivánatos volna, hogy a sorhadak is minél előbb honvédekké átalakíttatván, a külföldön levő ezredekkeli öszszeköttetés megszüntetvén, az ezred tulajdonosok kinevezési jogát egyedűl a hadügyministerium gyakorolná; így talán mi reánk is felderűlne egy szebb jövő reménysugára, kik érdekeinket a honéval ugyanazonosítva tudván, bármi minőségben, a legkétségesb körülmények közt is, e nemzet szabadsága s dicsőítéseért vívni és halni készek vagyunk.* – Nagy-Becskereken, nov. 9-én 1848. a 37-ik gyalog sorezred 3-ik zászlóaljának több altisztjei.
Mi ezen derék altisztek szózatában panaszképen előadataik, az osztrák katonai ármánynak gyalázatos műve, s az illyeneket egyenesen a magyar kormánynak kell feladni. Az bizonyosan segítend a bajon. Sok bajon azért nem segíthet a kormány, mert nem ismeri, mert ő sem mindentudó. – A szerk.
