A somogyi alsó drávai őrvonalról.
A somogyi alsó drávai őrvonalról.
Mióta a a zordonabb idő beállott, kettős ellenségnek megvédése lőn feladatunk: egyik a horvát atyafiak (!) barátságos (?) látogatását elhárítani, másik, saját magunkat a hideg ellen megóvni. Szomszédaink, kikkel már három hónap óta váltogatunk farkasszemeket, eddigelé megkiméltek, nyilvános jeléűl, hogy szemeink csakugyan tüzesebbek; de a csipős szelek nem hagyják magukat elrémíteni még a lándsák villogásaitól sem. Tábori szállást vertünk tehát magunknak a part hosszában, s az apró kunyhók, s azoknak nyilásaiból felemelkedő sörű füstgomolyok szinte regényes színt adnak tábori vidékünknek. Azonban nem hiszszük, hogy még sokáig csendben élvezhessük a szerény parti lakást, mert mig embereink a requisitionalis úton összegyüjtött, s igy természetesen rosz élelmiszerek mellett, magukét költik, mert van, túlparti atyánkfiai éheznek, s vizen át rimánkodnak egy falat magyar kenyérért, mellyet hajdanában, sertés és egyéb szarvasmarhákért becserélve ízlelni, vajmi jó volt. Minek súlyát most annyival inkább érzik, mert a közlekedés betiltatván, minden forgalom s pénzkereset megszünt, s igy a jó magyar buzakenyér helyébe a silány kukoricza gánicza lépett, melly szinte igen drága eledellé vált, mert, mint értesültem, a kukoriczának ára 28, a buzának pedig 40–45 frt v. A bizonyosan bekövetkező éhség tehát az, mi szomszédainkat az áttörésre kényszerítendi, mihelyt a Dráva beállván, természetes hidat képezend. Ugy látszik, tömegestől hagyák el füstös viskóikat, s a parton állapodtak meg, várván a jó szerencsét, melly őkei a jég hátán átkisérendi. A requisitionalis úton kiszolgált élelmezés helyébe, mellyről gyengéden szólva mondhatjuk, hogy gyalázatos, első alispánunk Mérey József komoly fellépése következtében, jövőre a nemzetőrségnek készpénzbeli fizetése bizottmányilag megrendeltetett.
Még egy fontosat akarok az illetőknek figyelmébe ajánlani, s ez, a napjainkban olly szükségessé vált erősítvények és várak biztosítása. Nekünk a Duna és Dráva közti részen, úgy szólva, egyetlen várunk vagyon, s ez a hős Zrinyi szigeti vára. Nem országos fontosságú ugyan, de mindenesetre ollyan, melly nekünk igen jó szolgálatot tehet, s mint hallom, mostani tulajdonosa Czindery László, kész azt illető megtérítés mellett, az álladalomnak átadni. Ha lehet, ne késsünk.
Mivel már épen Szigethben vagyunk, kénytelennek érzem magamat az illető tanácsot figyelmeztetni, hogy a reményteljes kétfejű sasnak ideje már lejárt; vetesse hát le már egyszer a régebben bizonyos privilégium forrásául, most pedig csak légmérőül tekintett vas szárnyú dupla sast; hiszen ha épen barometerre van szükségük, vegyenek egyet, s akaszszák fel tanácsteremökbe; s tegyenek egyszersmind lépéseket, hogy a vár kapui is felszabaduljanak a sas körmei közől, melly alatt nyögni tovább nem akarunk. – Hegyesi Kálmán, nemzetőri hely. őrnagy.
