1

Full text search

1
Annak az Esterházynak (az elmúlt Esterházyak közül az egyiknek) nem volt könnyű foglalkozása, akármit mondanak a mai demokratikus világban tennivalóiról.
Ez az Esterházy „Éj Mester”, azaz hivatalos nyelven „Nachtmeister” volt a bécsi udvarnál Ferenc József uralkodása alatt. Teendője az volt, hogy a látogatóba járó idegen császárok, királyok, fejedelmek és más hercegek mellett, akik napközben Ferenc József vendégei voltak, esténként szolgálatot „teljesítsen”. Ferenc József ugyanis korán fekvő ember volt, nem sok kedve volt soha az éjszakázáshoz, de nem így vendégei, a hozzá látogatóba járó császárok, királyok, fejedelmek és más hercegek! Ezek az úriemberek, ha már egyszer kimozdultak otthonukból, nem azért keltek útra, hogy ágyban töltsék az estéiket. Aludni otthon is lehet. És Esterházynak (egyik Esterházynak az elmúltak közül) éppen az volt a teendője a bécsi császári udvarnál, ahol gárdatiszti és tábornoki rangban szolgált, hogy esténként rendelkezésére álljon a látogatóba jött császároknak, királyoknak stb.-eknek.
Ő volt az esti mulattatója a vendégeknek, mindaddig, amíg azoknak kedvük kerekedett ébren maradni és különböző esti és éji szórakozásokkal tölteni az idejüket. Persze, Esterházy egymagában nem tudott volna elegendő mesét mondani ezeknek az álmatlan uraságoknak, még akkor se, ha „betéve” tudott volna minden mesét a fonóból. Segítségre volt szüksége a gárdatisztnek és tábornoknak, már csak azért is, mert körülbelül harminc esztendeje volt „Nachtmeister”; néha már elbóbiskolt, mert őt egyáltalában nem érdekelték azok a dolgok, amelyek éjszaka a vendégségben járó császárokat, királyokat, fejedelmeket és más hercegeket érdekelni szokták. Esterházy unta magát, mint egy öreg hajóskapitány a viharban, vagy egy zongoramester a Tükörteremben, amikor ezredszer kell játszani azt a divatos115 nótát, amelytől az emberek fellelkesülnek. Esterházynak mindig az volt a titkos imádsága, hogy bár vége lenne már az éjszakának, amelyről a különböző dalok azt jósolták, hogy sohase lesz vége. Esterházy a szemét se hunyorította, amikor a művésznő pontosan éjfélkor, mintha az öreg idő tiszteletére tenné: bukfencet vetett; de attól sem rendült meg, ha a művésznő a kis lábának a legkisebb ujjára állott és úgy forgatta a szoknyáját maga körül.
És éppen ezért volt segítségre szüksége Esterházynak a rábízott vendégek mulattatásánál, hogy ő maga el ne aludjon, unalmat ne mutasson, vagy el ne ásítsa magát. Vitt tehát zsebében egy gumibabát, amelyet mindig megnyomkodott, ha unatkozni kezdett. Az elmés gumibaba a benne rejlő szerkezet révén ilyen nyomásra mindig visított:
– Steiner úr, én csúszok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť