5
5
Másnap azonban fogfájás nélkül ébredt Szent Mihály, frissen, ropogósan, egy pohár kávéval és egy kupica barackpálinkával ment a hivatalába, mert tudta, hogy mi lesz a hivatalos óra vége. Sörözés a Betyárban, szegény hivatalnokok mulatsága, akik a déli sörnél mindennap elmondják valahol azt a legendát, hogy Ferenc József is ugyanezt a sört issza a bécsi Burgban ebben az időben, tehát ez kötelessége minden állami tisztviselőnek. Ferenc József utóvégre csak tudja a magáét…
Ám Szent Mihályt ezen a napon más és kellemesebb meglepetés is érte a Betyárnál.
Álmából való álom, a „csonthús” jelent meg e szerdai napon az étlapon a dióbarnára festett bajszú Guszti pincér kéziratában, és Guszti személyesen is megerősítette, hogy „a nagyságos hadnagy úr” részére valóban volna egy darab csonthús odakint a konyhán.
Kétfertály tizenkettőt mutattak az óramutatók a régi ingaórán a Betyárban. Némelyek már jóllaktak a sóskiflivel, amelyet egyesek ledörzsöltek a sótól, mielőtt elfogyasztották volna őket. Mások zónapörkölteken, „ájnspenner”-nek is nevezett virsliken, „kis gulyásokon”, savanyú pájslikon, „olajos gyűrűkön”, esetleg hagymás heringeken törték a fejüket, de Szent Mihály nyomban készen volt a maga tervével, amikor Guszti délelőtti étlapján a „Csonthúst savanyú tormával” megpillantotta. Ezt a sors küldte neki tegnapi önmegtartóztatásáért és egyéb szenvedéseiért, családi bajaiért és fogfájdalmáért. Talán a nem sikerült tűzgyújtásért is. Kálnay László, az elnök szokta mondani, hogy minden jóért, amit az életben élvezünk, előbb verejtékezve kell szenvednünk. Íme, megjött a csonthús, amely az előbbi napért kárpótolja Szent Mihályt.381
Szerdai nap volt, tehát hetivásáros nap, amikor Friednek, a Betyár bérlőjének úgy kellett dolgozni, mintha az öt ujja helyett tíz volna a kezén. A szerda is azok közé a napok közé tartozik, amikor szomjasabbak, éhesebbek a vendégek, mint egyébkor, a gyomrok elfelejtették a vasárnapi dorbézolásokat. A Kálnay László elnöklete alatt gyűlésező asztaltársaságnak azonban szerdán is volt olyan tekintélye, hogy rendelkezését figyelmesen teljesítették.
Guszti általános figyelmet keltve jelent meg Szent Mihály csonthúsával.
– Ez a hús beszélni tud! – mondta Fried az asztalnál megállva.
Félkövér marhahús volt (egy csontdarabbal benne), valóban reszketni látszott a gyönyörűségtől, hogy megfelelő szakértelemmel elfogyasszák. Olyan ember, aki ért az ilyen dolgokhoz, nem pedig valami jöttment, aki közömbösen veszi szájába a legragyogóbb csontmelléki falatokat is, és csupán az a célja, hogy azokat minél hamarább gyomrába juttassa.
Hiszen végeredményében minden étkezési műveletnek ez a célja, de nagy különbség van egyes emberek között, akik a csonthússal szembekerülnek, amikor az levesben, zöldséggel garnírozva és mellékelt savanyú tormával megjelenik az asztalon.
– A só és a paprika – mondta Kálnay László, a déli asztaltársaság elnöke, aki minden egyes ételneműt figyelembe vett, amely az asztalra került.
Szent Mihály késsel és villával ült a hússal szemben.
– Előbb néhány korty levest – tanácsolta az elnök, és Szent Mihály nem bánta meg a dolgot.
– Aztán egy kis zöldséget, abból a kelkáposztából, amit belefőztek – intézkedett az elnök.
– Most egy villányi tormát a húsra – rendelkezett annak megsózása után.
– Kenyérneműnek ezt a mákos, fonott kalácsot ajánlom – mond végül, hogy Szent Mihály holtanapjáig se feledhesse el a csonthúst, amelyet a Betyárhoz címzett vendéglőben egy szerdai napon evett.
Ezenkívül egy gyomorbajos úr is érkezett a társaságba, aki elzöldült arccal nézte a hatalmas marhahús sorsát, amint az eltünedezett Szent Mihály jobb oldali fogai alatt. (Még harmincéves volt, tehát a jobb oldalán evett).382
– Aztán mi lesz otthon ebédre? – kérdezte a gyomorbajos úr szívtépő hangon.
– Csirkeleves, ahogy csak az anyósom tudja megfőzni – felelt Szent Mihály. – Igaz, hogy otthon nem kapok ilyen finom sört, csak savanyú vinkót.
(postumus)383
