Orsóférgesség
Orsóférgesség
Okozó: orsóféreg (Toxocara canis). Tünetek: változó étvágy, gyakori hasmenés,a szőrzet fénytelenné válik, a has megduzzad. Védekezés: féreghajtó szerek, a higiéniai szabályok betartása.
Az orsóférgek életciklusa. A kutya lenyeli a Toxocara canis, az orsóféreg petéjét vagy lárváját (1): ezek a gazdaállat szöveteiben vándorolnak (2), és bejutnak a vesébe. Ha vemhes szuka fertőződik meg, akkor a vemhesség különleges körülményei által aktivizált lárvák többnyire behatolnak a magzat szöveteibe (3), és beveszik magukat annak bélrendszerébe. A kölykök születésük után is megfertőződhetnek ilyen élősködőkkel az anyatej révén (4). A felnőtt parazita petéi a kölykök és az anya ürülékével kikerülnek, s azok, amennyiben megeszik az ürüléket, ismét fertőzhetnek (5). Ha a lárvák nem maradnak a bélben, hanem kikerülnek a szabadba a széklettel, más gazdaállatot is találhatnak, melyben kifejlődhetnek és petéket rakhatnak le. Ezek nem jelentenek veszélyt, mivel csak rövid időt töltenek a gazdaállat külsején, amíg meg nem érnek.
Az orsóférgesség a kutya egyik leggyakoribb és legtöbb kárt okozó betegsége. Főleg a néhány hetes - tenyészetekben felnövő - kiskutyák fertőződhetnek vele.
Az orsóférgek 6-18 cm hosszú, merev, két végükön elhegyesedő, hengeres testű élősködők. Színük fehéressárga, illetve sárgásfehér. A nőstények petéket ürítenek, amelyek a kutya bélsarával kerülnek a külvilágra, ahol a petékből lárvák képződnek. A vastag burkú peték hosszú ideig életben maradhatnak, s a hőmérséklet-változásokkal szemben rendkívül ellenállóak. A lárvák szájon át kerülnek a kölykök bélrendszerébe.
Az orsóféreg lárvája vándorol a szervezetben. A vékonybélből a véna- és a nyirokrendszeren keresztül behatol a jobb szívfélbe, innen a tüdőartérián keresztül a tüdőbe. A tüdőből a légutakon keresztül kerül vissza a vékonybélbe és a test bármely részébe, idegrendszerbe, izomzatba, vemhesség esetén pedig a magzatba is eljuthat.
A kiskutyákat főleg szopós korukban fenyegeti a fertőződés veszélye, mert látszólag egészséges szukák is féreghordozók lehetnek, és testápolás közben a végbelük tájékára tapadt bélsármaradványokkal beszennyezhetik saját szőrzetüket, valamint csecsbimbójukat. Ilyenformán a kölykök könnyen orsóférgessé válhatnak, sőt az is előfordulhat, hogy a magzatok már a méhen belül fertőződnek.
A kutya bélcsatornájában kialakuló orsóférgek számuknak megfelelő súlyosságú, s többnyire mechanikai természetű elváltozásokat okoznak. A bél nyálkahártyája hurutossá válik, kipirosodik, itt-ott tűszúrásnyi vérzések keletkezhetnek. Ha sok az orsóféreg, eldugaszolhatják a bél üregét, ezáltal bélelzáródást okozhatnak. Ezek a férgek mérgező hatású anyagokat is termelnek, amelyek kellemetlen tüneteket válthatnak ki a kölykökben. Az erősen fertőződött kiskutyák növekedése lelassul, s ezáltal különösen fogékonyakká válnak a különféle vírusos betegségek iránt. Étvágyuk változó, gyakran van hasmenésük, székletükben, néha hányadékukban orsóférgek is találhatók. Szőrzetük borzassá, fénytelenné válik, ápolatlan benyomást keltenek. Hasuk gyakran megduzzad, lazán, ernyedten lelóg.
Bár az orsóférgesség ritkán halálos kimenetelű, ennek ellenére már az enyhébb fertőzés is komoly károkat okozhat a kölykökben, főként olyanformán, hogy rendszerint egy-egy állomány, illetve alom valamennyi egyedét érinti. Szerencsére a kölykök 4-5 hónapos korukon túl ellenállóképessé válnak az orsóférgekkel szemben; komolyabb invázió ilyen korban már nem fordul elő. Sőt ha netán orsóférgesek voltak, ekkorra már kikerülnek a szervezetükből ezek az élősködők.
Az orsóférgesség ellen kitűnő gyógyszerekkel rendelkezünk, bár a védekezést megnehezíti az a körülmény, hogy a peték a kémiai és hőhatásokra alig-alig reagálnak, elpusztításuk tehát nem könnyű. Általános tapasztalat, hogy például a szárazság sok petét elpusztít, de nem oldja meg végképp a problémát. A legtöbb fertőtlenítőszer ugyancsak hatástalan az orsóféregpetékkel szemben, főleg azért, mert a nőstény orsóférgek naponta több ezer petét termelnek, s ezek hosszú évekig megőrzik fertőzőképességüket.
