bufog
bufog tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon buffog (népies, hangutánzó)
1. <Ember, állat> ismételten v. hosszabb ideig tompa, mély, öblös hangot ad. [A verset] elolvasta … s nagyokat buffogott közbe. Teletömte az orrát tubákkal … s újra és újra morgott. (Jókai Mór) Őszülő szakállát tépdelte, … úgy buffogva, mintha a föld alól hallatszanék a hangja. (Tolnai Lajos) || a. (vadászat) <Szarvasbika> mély, ugatáshoz hasonló hangot hallat. || b. (tájszó) <Személy> mélyről, tompán, erősen köhög. Folyton bufog ez a gyerek, nagyon meghűlt.
2. Vki v. főleg vmi többször, tartósan tompa, mély, öblös hangot ad; pufog. Bufogott a háta, mikor verték. Bufog a nagydob. Forr, bufog a víz a fazékban.
bufogás; bufogó; bufogtat.
