eszes
eszes [e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, akinek az átlagosnál jobb felfogó- és ítélőképessége van; értelmes, éles eszű, jó eszű. Eszes diák, ember, teremtés. A mi hercegünk felől elmondhatjuk, hogy szép ifjú, eszes és értelmes. (Mikes Kelemen) Először támadt az a határozott érzésem, hogy mennyire nem eszes asszony az én anyám! (Kaffka Margit)
2. (ritka) Ilyen személyre valló, tőle eredő, eszességet kifejező. Eszes cselekedet, kérdés, megoldás. A kicsiny úr lehetett vagy harmincöt éves, élénk, eszes szemei voltak. (Mikszáth Kálmán)
eszesedik; eszesség.
