kérődzik
kérődzik tárgyatlan ige -tem [e], -ött, ..őddzék (..őddzön)
1. <Összetett gyomrú párosujjú patás állat> az egyszer felületesen megrágott táplálékot bendőjéből szájába felböfögi, és újra megrágja. A jószág jóllakott, most kérődzik. A barmok … A híves árnyékban kérődzve pihennek. (Csokonai Vitéz Mihály) Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek: … Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta. (Arany János) Állva alszik egy bús tehén | állva is kérődzik szegény. (Babits Mihály)
2. (átvitt értelemben, rosszalló v. gúnyos) Kérődzik vmin: elmúlt, elhangzott dolgokat – gondolatban v. szóban – tépelődve, önelégülten vagy vigaszt keresve újra meg újra elismételget. Folyton saját sérelmein kérődzik. Hadd kérőddzék egy darabig a saját fájdalmán. (Mikszáth Kálmán) Gyötrődve kérődztünk azon, ami velünk történt. (Kuncz Aladár)
