kesergő
kesergő [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -en [e], -bb Olyan, aki, ami kesereg (1) vmin, vmi miatt, reménytelenül sirat vmit, kétségbeesetten panaszkodik vmi miatt, vmiért. Kesergő jeremiád; a múlton kesergő vers. Ez a kesergő elszorúlt kebel Epedve megszakad gyötrelmiben. (Vörösmarty Mihály) || a. (átvitt értelemben) Panaszos hangon, szomorúan szóló. Hejh, mostan puszta ám igazán a puszta! … Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával. (Petőfi Sándor)
II. főnév -t, -je [e] (zene) A hallgató nótáéhoz hasonló szerkezetű hangszeres zenemű <a XVIII. sz. elejétől kezdve>. Czinka Panna, Boka kesergője. A jurátusok … az utcán rázendíttették a „Bihari kesergőjét”. (Jókai Mór) || a. (ritka, történettudomány) Szomorú, panaszos hangú magyar dal, kül. Rákóczi korában. Rákóczi kesergője.
