ölő
ölő melléknév és főnév
I. melléknév (-bb)
1. Olyan <élőlény, dolog>, aki, amely embert, állatot életétől megfoszt, öl (1). Az ellenséget ölő harcos; a disznót ölő gazda. Folyvást árad a szél … Itt is amott is ölő villámtól fúrva keresztűl. (Arany János) || a. (költői) Olyan <eszköz>, amellyel ölnek, amely ölésre, gyilkolásra használatos; gyilkoló. Barmaikat most sorra ölék a táltosok, és hogy A nagy igátlan ökört meg akarnák metszeni, gyorsan Lábra kel az … Űzik, ölő nyilat és kopját lődöznek utána. (Vörösmarty Mihály) A szemük összecsapódott, mint két ölő fegyver. (Móricz Zsigmond) || b. Olyan <szer, eljárás>, amely hirtelen v. lassú roncsolással halált okoz. Lassan ölő méreg; a baktériumokat ölő fertőtlenítés; a fog idegeit ölő gyógyszer. Azt hitte, hogy valami lassan ölő, titokzatos kórság környékezi. (Ambrus Zoltán) || c. (átvitt értelemben, választékos) Hosszan, folyamatosan kínzó, gyötrő, emésztő <érzés, indulat>. A lelket ölő keserűség. || d. (átvitt értelemben, rosszalló) Vmibe vmit – gyak. haszontalanul, számottevő eredmény nélkül – belefektető, vmit vmire fordító. Vagyonát esztelen vállalkozásokba ölő spekuláns. || e. (ritka) Olyan <személy>, aki vmibe belemerülve meg akar szabadulni vmitől; fojtó. Bánatát borba ölő ember; keserűségét mulatazásokba ölő férfi.
2. (tájszó) Levágni való. Ölő csirke, malac. Hallgatnak szegények, mint az ölő-bárány. (Arany János)
II. főnév -t, -je [e]
1. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Gyilkos (II). Emőke Hallgat … De rémítőleg villog markában acéla, S szívre ható választ siet adni az álnok ölőnek. (Vörösmarty Mihály) Edvárdom ölője, Edvárdod halott. (Szigligeti Ede–Shakespeare-fordítás)
2. (tájszó) Levágásra szánt disznó.
Szóösszetétel(ek): 1. ölőfegyver; ölőkés; ölőkészség; 2. idegölő; légyölő; lélekölő.
