udvaronc
udvaronc főnév -ot, -a (rosszalló)
1. (régies) Királyi udvarban rendsz. kisebb tisztséget viselő, sima modorú, de gyenge jellemű, hízelgésre hajlamos személy. Bécsi udvaroncok… hajtogatták derekaikat előtte. (Jókai Mór) Királyi cseléd,… idegenek talpát nyaló udvaronc sohasem akadt a Pórtelekyek köznemesül maradt ágában. (Kaffka Margit)
2. (átvitt értelemben, ritka) Hízelkedő, hajbókoló személy. A kritikusnak költő nem barátja, Csak úgy, ha dicsér és hibát fedez, S bírája helyett udvaronca lesz. (Gyulai Pál)
Szóösszetétel(ek): udvaronchad.
udvaronci; udvaroncság.
