ÓLOM, (1)
ÓLOM, (1), (ól-om) fn. tt. ólm-ot, harm. szr. ~a. Az úgy nevezett hangugratók osztályába tartozik, tehát eredetileg ól-m, mint az ilyen lom, lěm végzetü főnevek a régieknél általában, pl. hatalm, ótalm, fejedelm stb. Nemtelen és nehéz fém, melynek szine kékes fehér, késsel könnyen vágható, s a szilárd fémek között leglágyabb, és az arany után legnehezebb; igen könnyen elolvad, s olvadáskor a lég hozzá járultával hamar ólmaggá azaz: mészféle anyaggá válik. Ólmot önteni, különösebben am. babonából az olvasztott ólmot vizbe csöpögtetni. Ólomból öntött gyűrű. Ólommal irni. Ólomból vágott szatymák. Mint melléknév jelent ólomból valót, vagy némi tulajdonságra nézve ólomhoz hasonlót, mely esetben a viszonyszóval öszvetétetik pl. ólompapir, ólomföld, ólomgolyó, ólomgömb, ólommadár, ólomnemű. Nehéz, mint az ólom, friss mint az ólommadár. (Km.). Nevét olvadékony tulajdonságától vette, s gyöke azon ol megnyujtva, melyből olu, olvad, olvaszt, olvadék származnak. Az ol, vagy nyujtva: ól, gyökből lett oló óló, ólv, ólm, t. i. az m képző általakult v; miről l. Előbeszéd. 140. l.
