ÖNKÉNY
ÖNKÉNY, (ön-kény) ösz. fn. 1) Általán az akaratnak azon neme, melynek cselekvési rugóit, ösztöneit egyedül saját vágyai, saját czéljai teszik, mely által valaki saját kényét, vagyis kéjét követi; itt helyesebben volna: önkéj; innen a régieknél: önnön kéjén; l. ezt. 2) Különösen: cselekvésmód, mely által valaki oly ügyben is saját véleménye, és akarata szerént rendelkezik, melyhez másoknak is szólási, beavatkozási joguk volna, vagy melyről a fennálló törvények, kötések stb. másképen rendelkeznek. Zsarnoki, birói önkény. A kölcsönös szerződések ellen elkövetett önkény. (Willkühr).
