SZALAD, (1)
SZALAD, (1), (szal-ad) önh. m. szalad-tam, ~tál, ~t. Sietve, sebbellobbal, gyorsított léptekkel haladva távozik. Köz szokás szerént egy értelmű vele fut, minthogy mindkettejök a siető haladásnak hangütését utánozza, t. i. a szalad a széllel, a fut a fuvással áll szoros hangviszonyban; honnan elszelelni tréfásan szólva am. elszaladni. A szintén rokon értelmű iramlik reszketeg hanggal járó s erősebb nemű sietésre vonatkozik. Különösen a szaladás fogalmához némi indulatosságot, pl. félelmet, szilajságot, kicsapongást szoktunk kapcsolni. Ellenség elől szaladni. Féltében megszaladni, elszaladni, kiszaladni, beszaladni. A tolvaj elszaladt. Szaladj hamar, mert elfognak. A szilaj csikók, tinók kiszaladtak az ólból. Szaladj farkas, inadban az igazság. (Km.). Szaladj vármegyébe való, tréfásan a félénkről mondják. Ily különböztetésre vonatkozik Vitkovicsnak ezen élczeskedése: „Futtattok lovakat nagy urak, s így futni tanultok, kérdés: futni tudás nem szül-e majd szaladást?“ E szerént szalad némi menekvési, szabadulási, vagy kicsapongási törekvést is fejez ki, honnan mást jelent: valakit megszalasztani, elszalasztani, és megfuttatni, elfuttatni. V. ö. SZAL, gyök, és FUT, LÓDÚL, IRAMLIK.
