Megbocsát
Megbocsát H. kipper, nászá'; g. afiémi, afeszisz Az Isten és ember közötti megromlott viszony helyreállítása. Mivel ez a viszony a bűn miatt romlott meg, helyreállítása csak úgy lehetséges az ÓSZ szerint, hogy Isten megbocsát (2Móz 34,9; Zsolt 130,4; Jer 5,1), lemond a büntetésről és elfedezi a bűnt (Zsolt 32,1; 103,8-18). Izráel népe Isten megbocsátó szeretetét elsőrenden a kultuszközösségben élte meg, ezért a megbocsátás különböző kifejezései is a kultuszi nyelvből származnak. Izráel már a fogság előtti időben is tudta, hogy Isten bűnöket bocsáthat meg (vö. Ézs 6). A bűnbocsánat gondolata azonban hitében és kultuszában ekkor még nem játszott különleges szerepet, noha ismertségét a fogság előtti zsoltárok egész sora bizonyítja (vö. Zsolt 25,11; 65,4; 78,38; 79,9 stb.). Ezekben a zsoltárokban a bűntudat és a bűnbocsánat olyan magasfokú érzéseivel találkozunk, amilyet az ÓSZ korábbi irataiban nemigen találunk. A bűn alapja azonban nem az egyén erkölcsi elbukása, hanem az isteni és az emberi szándék között feszülő ellentét. A bűn az ember lényének legmélyén rejlő istenellenesség, amelyet csak Isten kegyelmes odafordulása szüntethet meg (vö. Zsolt 65,5kk). Amikor a próféták Isten irgalmáért és bűnbocsátó szeretetéért könyörögnek (2Móz 32,12.14; Jer 26,19; Ám 7; Mik 7,18), akkor ezt abban a hitben teszik, hogy Isten »túlmegy« a bűnösön ('ábar), azaz elnéző lesz és elkerüli a bűnnel terhelt embert. Az ilyen megbocsátás ugyan enyhíti a büntetést, de a fogság előtti időben még nem hallunk arról, hogy a büntetés teljesen megszűnt volna. Éppen a prófétai ítélethirdetések mutatják, hogy Isten büntetése csak akkor érthető, ha ezt olyan sorsfordító tettként értelmezzük, amely kizárja Isten bűnbocsánatát abban az értelemben, hogy az a bűnt teljességgel megszüntetné. Isten nem tud többé a nép bűne mellett elmenni.
Csak fokozatosan erősödik meg az a gondolat, hogy Isten kész a bűnbocsánatra (3Móz 26,41kk; Mik 7,18kk; Zak 5,5kk; 13,1 stb.). Ebben nagy szerepet játszott a fogság, majd a hazatérés élménye, amikor a nép a kultuszi cselekményekben és a papi formulákban átéli a megbocsátás és a bűnből való megszabadulás valóságát. Az izráeliek a bűnt sohasem absztrakt módon képzelték el, hanem a bűnös tett által keletkezett, életpusztító szféraként. Ezért a bűnt nem lehet egyszerűen megszüntetni, hanem csak megbocsátani. Ez úgy történik, hogy Isten a kiengesztelési rítusban átszakítja ennek az életpusztító tettnek a körét, és pl. egy állatra helyezi át a bűnt (3Móz 16,20kk). A fogság idejének egyik nagy felismérése az, hogy Isten lehetővé teszi a rituáléban a bűn áttételét és ezáltal a megbocsátás a bűn megszüntetéseként értelmezhető. Ez az új felismerés valószínűleg a fogság idején vált lehetővé, amikor a papság alapvetően újragondolta helyzetét, és megtanult bizonyos »prófétai utalásokat« (Ézs 1,16.18; 6,7 stb.) és zsoltárhelyeket (Zsolt 25,11; 65,4; 79,9) másképpen értelmezni. Minden egyes kiengesztelő cselekményben egyedül Isten az, aki megszabadít és megbocsát.
Természetesen a kiengesztelési rítusokkal sem lehet minden egyes bűnre bűnbocsánatot szerezni (vö. 1Móz 17,14; 2Móz 12,15; 4Móz 9,13). Különösen Deutero-Ézsaiás hangsúlyozza, hogy nem elegendő az állat vérével történő kiengesztelés, és hogy a kiengesztelési rítusok a fogság idején egyébként is szüneteltek. Az Úr Szenvedő Szolgájának (ld. EBED JAHVE) alakjában azt a valakit hirdeti meg, aki magára vállalja Izráel és a népek bűnét, és aki által Isten egyetemes kiengesztelődést és bűnbocsánatot hirdet (Ézs 53; vö. 55,6-13). A második templom az a hely, ahol a nagy kiengesztelési ünnepet megünnepli Izráel és amely által egész Izráel megtapasztalja a bűnbocsánatot.
Az ÚSZ-ben nem csak Isten bocsáthat meg (vö. Mk 1,4 par; Mt 6,12.14k; 18,21; ApCsel 2,38; 5,31; 13,38; Ef 1,7; Kol 1,14; 1Jn 1,9; 2,12), hanem Jézusnak is van hatalma arra, hogy a földön bűnöket bocsásson meg (Mk 2,5kk). Ezt a jogot a tanítványainak is átadta (Jn 20,23). A megbocsátás feltétele a bűnbánat és a bűnvallás (Lk 24,47; ApCsel 2,38; 5,31; 1Jn 1,9). A megbocsátás azért lehetséges, mivel Isten Jézus szenvedése és halála által megbékélt a világgal. Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid 9,22; vö. Mt 26,28; Jn 1,29; 2Kor 5,20kk). A megbocsátást »Krisztusban« (Ef 1,7), »az ő neve által« (ApCsel 10,43; 1Jn 2,12) és a keresztség révén kapjuk (ApCsel 2,38). Az Istentől kapott bűnbocsánat következménye az, hogy az embereknek is meg kell bocsátaniuk egymásnak (Ef 4,32; Kol 3,12kk). Krisztus követőinek a végtelenségig meg kell tudniuk bocsátani (Mt 18,21kk). Ahol ez a készség hiányzik, ott Isten sem bocsát meg (Mt 6,12.14k; 18,23kk; Mk 11,25). (Ld. még KIENGESZTELÉS; MEGBÉKÉLTETÉS; BŰNBOCSÁNAT)
VG
