Júda
Júda – héberül Jehuda ('áldás') Jákob1 és Lea negyedszülött fia (Ter); mégis ő kapta meg apjától az elsőszülöttnek járó áldást, mert bátyjai, Ruben, Lévi1 és Simeon1 különféle vétkeikkel (lásd Bilha, Dina) erre érdemetlenek lettek. Korán külön költözött családjától, és egy kánaánita asszonyt vett feleségül. Menye, Támár1, aki ugyancsak kánaánita volt, előbb elsőszülött fiának, Hérnek, majd másodszülött fiának, Onánnak volt a felesége, és mivel mindkét férj gyermektelenül halt meg, az asszony a sógorházasság törvénye alapján a harmadik fivérre, Selára is igényt tartott. ~ ezt megtagadta tőle, és elküldte a házától; Támár azonban, rituális szajhának öltözve, szerét ejtette, hogy apósa, fel nem ismerve őt, vele háljon. Két ikerfiút szült neki, s közülük az elsőszülött, Pérec áll a Boázon és Dávidon át Jézusig vezető nemzetségi sor élén. – A ~ nevét viselő törzs a Jordántól nyugatra eső országrész déli, nagyrészt hegyes-sivatagos, de stratégiailag fontos részén telepedett meg, s magába olvasztotta Simeon törzsét; az eleinte nem túl jelentős népcsoport Dávid uralma révén a zsidóság egyik vezető hatalmává nőtte ki magát. ~ házassága egy idegen nővel és Támárral való kalandja annak a történeti ténynek a legendás tükrözése, hogy Júda törzse a korábbi évszázadokban mintegy „külön utakon járt”, szorosabb kapcsolatokat ápolt idegen dél-kánaáni népcsoportokkal (pl. kenitákkal, kenizzitákkal, otnielitákkal), mint a voltaképpeni zsidó törzsekkel. – A tizenkét pátriárka testamentuma c. apokrif írásban a ~nak tulajdonított végrendelet számos diadalmas harcról számol be, amelyet ~ apja és fivérei társaságában vívott különféle kánaáni királyokkal, és amelyek során hősi tettekkel tüntette ki magát; elbeszélése szerint nemcsak Onan, de már Hér is vonakodott tőle, hogy Támárral háljon, mégpedig kánaánita anyjuk felbujtására, aki gyűlölte Mezopotámiából való (?) menyét. Thomas Mann József és testvérei c. regényében úgy festi ~t, mint aki Astarte titkos híveként az érzékiség gyötrő késztetését hordja tagjaiban, s az állandó bűntudat szellemibb lénnyé teszi fatuskó fivéreinél. Ő vállal kezességet apjuknál, mikor Egyiptomba viszik Benjámint, s ő könyörög a testvérek nevében, mikor József szigort tettetve rabságra vetné a „kicsit”. – ~ és az elkendőzött Támár találkozása főleg flamand és holland festőket (Lucas van Leyden, Rombouts) és ifj. Hans Holbeint ihlette meg. 
[II. C1]
)
[II. C1]
