legátus <lat. küldött, követ>
legátus <lat. küldött, követ>: a ref. és unit. egyház intézménye, mely szerint teológiai akadémiák és némely kollégiumaik a három fő ünnep (karácsony, húsvét, pünkösd) alkalmából gyülekezetekbe küldik növendékeiket, hogy azokban prédikáljanak, s ezáltal a helybeli lelkésznek segédkezzenek, ill. hivatásukat gyakorolják, továbbá a gyülekezettől és a patrónusoktól szolgálatukért tanulmányi célokra fordítandó adományokat nyerjenek. – A legáció első írásos nyoma 1630-ból származik. Albisi Zólyomi Dávid Érdiószegről levelet írt a debreceni kollégiumnak, amelyben tudatta, hogy évről évre nagy összegű adományt juttat az iskolának, ha húsvétkor és pünkösdkor a jeles diákok közül érte küldenek. A 18. sz. első felében már minden ref. vidéken általános volt a legáció. A korábbi gyakorlattal ellentétben azonban az adományok nem az iskolát, hanem a legátust illették. A legátust pedig nemcsak a patrónusok, hanem elsősorban a gyülekezetek kérték, ill. azok meghallgatásával a felsőbb egyházi vezetés határozta el küldetésüket. Ezáltal a legáció elvált a kifejezetten közcélokat szolgáló adománygyűjtéstől, a → szupplikálástól. Kezdetben a kollégiumok azokra a vidékekre bocsátottak ki legátusokat, ahonnan diákjaikat toborozták. A 18–19. sz. fordulójától általában egyházkerületenként elhatárolták területeiket és több (elsősorban kisebb) helységből álló legációs köröket alakítottak ki. Újabban ismét az iskolákat illeti a befolyt pénzösszeg. – A legátusokat az ún. elekció alkalmából a kollégiumok ifjúsága demokratikus úton választotta, ill. korosztály és tanulmányi eredmény szerinti sorrendben a legátusok választották meg maguknak a legáció helyét. A legátus minden esetben nyomtatott üdvözletet vitt a kollégiumtól a gyülekezetnek (pátens, libellus, Erdélyben: konceptus), az illető lelkész pedig igazolta legációja elvégzését és jó magaviseletét. Szokás volt az alsóbb éves diákoktól az előre betanult prédikációk tanári kikérdezése is. – Erdély kivételével a legátust az alsóbb kollégiumi osztályokból kikerült kislegátus, mendikáns kísérte, aki szolgadiáki teendőket látott el mellette, és a ref. vallású családokat végiglátogatva ünnepi köszöntő verseket mondott. (→ köszöntő) Az így nyert adományokat saját tanulmányi céljaira fordíthatta. Kislegátusnak szegényebb sorsú, kollégiumi köztartáson levő diákok mehettek. – A vasúthálózat kialakulása előtt a legátusok többnyire gyalog, esetleg kocsin jártak távoli falvakba. Így lettek a vándorló diákokról szóló folklorisztikus történetek, trufák, anekdoták gyakori szereplői. – Irod. Tóth Endre: A legáció. Eredete, története és helyzete különös tekintettel a Dunántúlra (Pápa, 1935).
Kósa László
