mosósulyok, sulyok, mosólapicka
mosósulyok, sulyok, mosólapicka: mintegy két arasznyi hosszú, téglalap alakú vagy felfelé szélesedő, nyeles lapátszerű, rendszerint keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben, tóban a → mosószékre fektetve sulykolják, csapkodják. A használatra készült mosósulykok legtöbbje egyszerű, díszítés nélküli, de készültek díszítettek is. Ezek közül elsősorban a kalotaszegi mosósulykok említésre méltók. Vésett, mértanias díszítményeikkel, rozettáikkal, tulipánjaikkal, stilizált leveleikkel tűnnek ki. A felföldi és a dunántúli mosósulykokon a vésett virágdísz az uralkodó. A D-dunántúli mosósulykok egyikének-másikának vésett díszítményeit festékkel vagy több színű spanyolviasszal is színezték. Készítésükkel a molnárok, a bognárok, a falusi faragók, a pásztorok foglalkoztak. A díszített mosósulykok leginkább ajándékba készültek a szerető, a jegyes vagy a fiatal feleség részére, s ezekre gyakran a megajándékozott nevét, az ajándékozás évét is rávésték. A mosósulyok egykor általánosan használt egyszerű ütőszerszám volt, hengeres, nyeles, bunkós végű formában (→ lentörő sulyok). Ebből alakult ki a ruhamosásra alkalmasabb táblás forma. A mosósulyok jóval régebbi a → mángorlónál, már 14. sz.-i cseh kéziratban ábrázolják. Első hazai említése Szalárdi János Siralmas magyar Krónikájában (1662) olvasható: „Asszonynépek a folyóvizen ruhájokat mosván, sulykolván...” A legrégebbről fennmaradt datált példány 1806-ból való, a Székelyföldről. A mosósulyok Európa-szerte elterjedt, sőt általános ütőeszközként való használatát is megtaláljuk még (→ kendermagcséplés, → törőszék). – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I. A kalotaszegi magyar nép művészete, Bp., 1911); Malonyay Dezső: A balatonvidéki magyar pásztornép művészete (A magyar nép művészete, III., Bp., 1911); Bátky Zsigmond–Györffy István–Viski Károly: Magyar népművészet (Bp., 1928).
Mosósulyok nagy páros tulipánokkal, rozettákkal, közepében leveles ágból koszorú (Mákófalva, v. Kolozs m.)
Mosósulyok ólombeütéses rozettákkal. Feliratai hátsó lapján „1838 Péntek Kati”, elején „Ajándíkba Zsinálta Kis Marton” (Kalotaszeg, Erdély) Bp. Néprajzi Múzeum
Mosósúlyok: faragott hátlapján virágos, leveles ágak között kanász és betyár alakja. „Kece Éva” bevésett neve mellett madáralak, majd 1883-as évszám (Ormánság, Baranya m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Manga János–Szolnoky Lajos
