nyavalya
nyavalya: tágabb értelemben mindenféle bajt, nyomorúságot, szükséget, betegséget (terhes nyavalya, tüzes nyavalya, ragadós nyavalya, rothasztó nyavalya) jelöl. Szűkebb jelentése (= nyavalyatörés, epilepszia, morbus sacer, morbus convulsivus), a kórság, nehézség fogalmával azonosult, ill. ahhoz társult: nyavalyakórság, nehéznyavalya, nehézségös nyavalya, csúnya nyavalya, rossznyavalya, nyavalyarontás, nem Isten nyavalyája. A mai → népi gyógyászatban nyavalyatörés, görcs, „szívgörcs”, tetanuszos merevgörcs közel azonos fogalmak. Hazánkban szent László király sírjához zarándokoltak az epilepsziások, helyenként szent Vitus (Vid) (vö. vitustánc, vidratánc) az epilepsziások pártfogója. A nyavalya néphit szerinti oka: → rontás, megszállás, ördög vagy bűbájos „csigázza”, → ijedtség, lábnyomát sírba lökték. A nyavalyával kapcsolatos szitkok (pl. nyavalya törjön ki, a nehézségös nyavalya törje ki, nyavalyakórság üsse el stb.) és egyes gyógymódok (névváltoztatás, a rohamot kapott gyomrát megfogják, hogy a nyavalya ne tudja fölhúzni) eredetileg megszemélyesített betegségokozóra utalnak. Megelőzése → Szent György napja, ill. → Szent Iván-napi szokásokhoz kötött (hempergés, tűzugrás). A visszafelé elmondott → imákon és → ráolvasásokon kívül számos → mágikus eljárásról (hasított ág körül oda-vissza adják; → átbújtatás; harang szívére öntött vízzel mossák; 9 forrásvízből 9 fűvel fürdőt készítenek; ruháit leszaggatva a határban elássák), vallásos gyógymódról, állati (→ kígyóbőr; Szent György nap előtt fogott kígyó feje vagy száraz denevér nyakba akasztva), növényi orvosságokról és csodás gyógyulásokról is vannak adatok. A gyermekkori eklampszia, ill. epilepszia gyógymódjai (→ frászkarika) az előbbiektől lényegesen különböznek. – Irod. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–40); Kenyeresné, Bolgár Ágnes: Magyar bájoló imádságok a XV–XVI. sz.-ból (Bp., 1934): Schneeweiss, Edmund: Serbokroatische Volkskunde (Berlin, 1961).
Grynaeus Tamás
