Elbeszélés
Elbeszélés
Mint elbeszélő nem tündököl a képzelem csillogásával és a lelemény gazdagságával, nem is igen sokat ad reá; s maga Romhányijában azt az olvasót, a kinek nagy, csodás és szörnyű szép kell, ép annyi őszinteséggel, mint gúnynyal a Jókai regényéhez utasítja; de némely beszélye mégis, mint a Vén szinész 1851-ben, Az első magyar komikus 1854-ben, Egy régi udvarház utolsó gazdája 1857-ben s a Nők a tükör előtt 1863-ban általános és zajos tetszéssel találkozott. Beszélyeiből 1867-ben Vázlatok és képek címen két kötetet gyűjtött össze és bocsátott közre; de e gyűjtemény korántsem foglalja magában az író valamennyi elbeszélését, mert önmaga irányában is fölötte válogatós és szigorú. A képzelet csillogása és a lelemény gazdagsága helyett a szerkezet biztosságára és a jellemzés művészetére törekszik; s Gyulai itt valódi mester. Bár általában az egyszerű mesét az egyszerű véggel szereti, a tragikai összeütközés kérdésétől sem döbben vissza, s a Vén szinészben mély lélekismerettel és megrázó hatással fejti ki. Beszélyei e belső érdemek erejével a német, angol, francia, olasz és román irodalomba is behatoltak.
Gyulai Pál arcképe és névaláírása. (1855.)
