Nemzeti mozgalom és reformtervek
Nemzeti mozgalom és reformtervek
Abban a lázas nemzeti mozgalomban, mely József császár halálát megelőzte és követte, az ország szíve itt Budán és Pesten lüktetett legerősebben. Itt fogadták, a fölvilágosodás, egységesítés és németesítés rendszerének bukása után, legrajongóbb lelkesedéssel és legfényesebb ünnepélyekkel a magyar fenség száműzött jelvényének, a szent koronának visszatértét. Itt jött össze az országgyűlés, a forrongó nemzeti szenvedélynek egész viharát hozván magával s a francia nemzetgyűlés példájára megesküdvén, hogy a rendek tudta nélkül egyetlen tagja sem fog elfogadni sem adományt, sem kitüntetést. A nemzeti önállás biztosítása volt első és fő törekvésök. A közelmúlt szomorú tanúlságai a legtöbbek szemében a nemzeti érdeket a régi rendi alkotmánynyal elválaszthatatlan kapcsolatban tűntették föl. A levegő tele volt reform-tervvel, de általában a konzervativ felfogás kerekedvén felül, a protestáns vallás szabadságának biztosításán kivül elhallgatattak vagy egyelőre elodáztattak. Azonban az ifjúság s éppen az irók, a mily melegen érezték a nemzetiség ügyeért, ép oly kevéssé tudták megtagadni a haladás eszméit, melyekben növekedtek. Nagyobb olvasottságuk, hevesebb képzeletök, többnyire szegény sorsból származásuk más utakra vezették őket, mint a főrendi és vármegyei politikusok seregét. A fölvilágosodás és nemzetiség érdekeit nemcsak ki tudták egyeztetni, hanem egyiket a másik föltételének fogták föl és hirdették. A mit maguk körül láttak: a nemzeti érzés fellángolásának száz és százféle képét, mindez csak hevítette hazafiságukat; de tevékenységök ösztönét is a haladás, a politikai és a társadalmi élet átalakítása irányában. Kármán is közöttük volt s idegen míveltsége ellenére a leglelkesebb magyar. Buzgó, sőt vezető részt vett a fiatalságnak olyan irányú törekvéseiben, a magyar nyelv mívelése és terjesztése kedveért, melyet az országgyűlésen nem ébresztenek élénkebb viszhangot: a nyelvmívelő és színjátszó társaságok ügyében. De ugyanakkor belépett a szabadkőmívesek közé s szívében gondolatok értek, melyek utóbb Martinovicsék társaságába vezették.
Kármán, úgy látszik atyja révén, összeköttetésbe kerűlt nehány protestáns arisztokrata családdal; a Rádayakkal, Beleznayakkal, Podmaniczkyakkal. Gróf Beleznay Miklósné szalonjának, a nem rég lebontott kerepesi-úti Beleznay-kastélyban, szívesen látott vendége, sőt pártfogoltja volt; gróf Ráday Pállal pedig szorosabb viszonyban is állott. Ráday egy ideig, 1792-ben igazgatója volt a Kelemen László-féle első budai magyar színjátszó társaságnak. Dolgaiban, mint ügyvédje vagy titkára, Kármán helyettesítette s ő dolgozta ki a társaság rendszabásait is. E szabályok azonban nem tudtak rendet teremteni s zilált állapotok közt s a társaság, melyet nyomás, részvétlenség és belső viszálkodás bomlasztottak, feloszlása felé közeledett. Kármán is otthagyta, hogy egész erejével és tehetségével arra a térre lépjen, mely a nemzeti mívelődésének még hatalmasabb eszköze a színpadnál: az irodalom terére.
