Vitéz János

Full text search

Vitéz János
Az olasz föld humanistáinak iskoláiból kerűlnek ki a mi tehetséges főpapjaink, világi főurainak egy része. SZÉCHY DÉNES esztergomi érsek, kit huszonnégy éves korában ruháztak föl e méltósággal, Páduában tanúlt és a humanisták barátja volt. Utódja VITÉZ JÁNOS, Hunyadi János egykori titkára. 1447-től fogva nagyváradi püspök, 1464-ben már esztergomi érsek, politikai beszédeit, állami okiratait egészen a firencei kancellária-stílben szerkeszti. A török elleni háborúra buzdító beszédei: mintáivá lesznek a későbbi beszédeknek. E korban Isota Nogaroal (1450), ez olasz humanista nő is fényes beszédet tart a török kiüzése mellett. A humanista a törököt mint barbárt üldözte: a régi római büszkeség lengi át e beszédek hangját, képeit, szólamait. Vitéz János 1455-ben, tíz évvel később Janus Pannonius tart hasonló beszédeket. De a fődolog a humanistákkal szőtt benső barátság. A híres Poggio Hunyadi Jánosnak ajánlja föl a képmutatók ellen írt művét és három kisebb értekezését, s figyelmezteti, hogy a régi múlt nagyjait örök feledés borítaná, ha az irodalom nem tartja emlékezetüket. Vitéz Jánost költők, művészek veszik körül. Paolo Vergerio olasz, Podokatheros Fülöp cyprusi görög és Szanoki György lengyel költők összeköttetésbe lépnek vala. Tribrachus modenai hírneves költő neki ajánlja pásztor-költeményeit. Argyropulos és Trapezuntios neki szentelik fordításaikat.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť