16. Humanista hagyományok a XVI. században. Hegegüs István
16. Humanista hagyományok a XVI. században.
Hegegüs István
Hegegüs István
A dunai tudós társaság hagyománya nem szakadt meg. A XVI. század folyamán föléledt nemzeti költés mellett latin költők is léptek föl, kik Janus Pannonius babérai után törekedtek. Ugyde e költőknek a történelmi hűség lett törekvésük, mint azt Tinódinál találjuk, sőt még Zrínyi is mentegetőzik azért, mi költői hivatásának legszebb diadala, hogy eltért a történeti valóságtól. Legjellemzőbb ez irány – mondjuk e visszaesés – mindjárt II. Lajos idejében. STIEROCCHSLnek, költői neve Taurinusnak: Staurowachia c. eposza, mely Lucanust utánozza hangjában, fordulatokban, sőt némikép epikus gépezetben is, de azért az előszóban, melyet 1518. januárjában Gyulafehérvárt ír, kijelenti, hogy a történelmi valót kell mindenekelőtt tiszteletben tartani. Ez eposzban még a renaissance fuvallata érzik: ezután a történeti epikára hajlik az összes költők figyelme.
Az olaszországi összeköttetést a német egyetemek hatása váltja föl; de azért, kivált a század végén, Báthori Zsigmond udvarában ismét az olasz míveltség gyakorol befolyást, olaszországi egyetemeken képzett férfiak művelik a történetírást és költészetet. A császár osztogatja a »poeta laureatus« címet. A költők kiválóan két műfajt művelnek: epikát és pedig elegikus mértékben, s még az ugyane versben megszólaló lírai fajokat: valódi elégiát, epigrammákat. A jambus és a hendekasyllab alakjában meg-megszólal a gúny is.
